A KTE KOSÁRLABDA KLUB KFT. HIVATALOS OLDALA

KTE - DUNA ASZFALT

Tippmix pro

Névadó szponzor

Kiemelt támogató

ALL STAR GÁLA

All Star Budapest 2017

EUROBASKET 2017

FIBA EURO 2017

Molnár Márton bízik a meglepetésben

2017. december 20. szerda
 

Újabb nehéz mérkőzés következik, ezúttal a Falcót fogadjuk a Messziben.

KTE-Duna Aszfalt – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Messzi István Sportcsarnok, csütörtök, 18:00

Játékvezetők: Győrffy Pál, Török Róbert, Balog György

MKOSZ ellenőr: Gincsai János

A múlt heti, lélektanilag kimondottan fontos kaposvári győzelem után csütörtökön újabb nehéz feladat vár ránk. Az a Falco látogat a Messzibe, amelyik tavaly bajnoki döntőt játszott az Alba ellen, idén pedig valószínűleg hasonló célokkal vágott neki a szezonnak. Srecko Sekulovic együttese a tabella harmadik helyén áll 8-3-as mérleggel. Legutóbb a Szolnok ellen aratott 95-77-es győzelmet, ez talán sokat elmond a csapat erejéről. Perl Zoltán és a már magyar állampolgársággal is rendelkező Govens Darrin a két legfontosabb láncszeme az együttesnek, előbbi 18.2, utóbbi pedig 17.8 pontot átlagol mérkőzésenként.

 

Megkérdeztük Molnár Mártont a Kaposvár elleni győzelemről, illetve kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen meccsre számít a Falco ellen.

 

-A mérkőzés elején sikerült meglépnünk tizenkét ponttal, az előnyt szinte végig meg tudtuk tartani. A meccs végére azonban visszajött a Kaposvár, de a hosszabbításban egy kicsit szerencsésebbek voltunk, azonban megdolgoztunk a győzelemért. Mentálisan jól hatott a csapatra a siker, de már a Falcóra koncentrálunk, szeretnénk meglepetést okozni. Nehéz meccsre számítok, jól kell majd védenünk a tranzíciós játékaikat, támadásban pedig nem szabad egyénieskednünk. Mindig is az volt az erősségünk, hogy csapatként játszunk. Reméljük, hogy minél több szurkoló kijön majd a csarnokba, mi pedig győzelemmel tudjuk ezt meghálálni.

A Falco elleni összecsapás után jön a karácsony. Megkérdeztük centerünktől azt is, hogy hogyan tölti az ünnepeket.

-December huszonnyolcadikán már Debrecenben lépünk pályára, huszonhatodikán pedig edzünk. Mindenképpen hazamegyek a családomhoz, utána viszont készülünk a DEAC ellen, hiszen az is egy fontos mérkőzés lesz.