Benne vagy a játékban?

A KTE KOSÁRLABDA KLUB KFT. HIVATALOS OLDALA

KTE - DUNA ASZFALT

Tippmix pro

Névadó szponzor

Kiemelt támogató

ALL STAR GÁLA

All Star Budapest 2017

EUROBASKET 2017

FIBA EURO 2017

Őrült alapszakaszon vagyunk túl

2019. április 07. vasárnap
 

Az utóbbi évek legkiegyenlítettebb magyar bajnokságának alapszakaszában a hatodik helyen végzett KTE-Duna Aszfalt.

Győzelemmel zárta az alapszakasz küzdelmeit a KTE-Duna Aszfalt, amely hazai pályán, hosszabbítást követően 104-102-re nyert a Kaposvári KK ellen. A Messzi István Sportcsarnokban ezúttal is nagyszerű hangulat uralkodott, kiváló atmoszférát teremtettek a szurkolók.

Az utolsó fordulóra maradt a döntés, még egyáltalán nem volt biztos az, hogy Forray Gábor együttese a középházban folytatja majd a küzdelmeket. Régen volt példa ennyire szoros és kiélezett magyar bajnokságra, több tucatnyi is volt a szombati napot megelőzően.

A KTE-Duna Aszfaltnak mindössze annyi volt a dolga, hogy legyőzze a Kaposvárt, ebben az esetben nem kellett számolgatni. Öt együttesnek volt esélye arra, hogy kicsússzon a középházat jelentő helyek valamelyikéről (KTE-Duna Aszfalt, Kaposvári KK, Sopron KC, Zalakerámia ZTE KK, Alba Fehérvár), a Pécsnek és a DEAC-nak pedig a felsőházra volt sansza, előbbi be is jutott.

Érdekesség, hogy a csapat huszonhat alapszakaszbeli mérkőzéseiből tizennyolc nyolc, vagy annál kisebb különbséggel fejeződött be. Tíz alkalommal volt példa arra, hogy a győztes fél három vagy annál kevesebb ponttal nyerte meg az összecsapást. Érdekesség, hogy amikor a KTE-Duna Aszfalt nyert, azt átlagosan 6.53 ponttal tette – tizenhárom győzelemmel zártuk alapszakaszt.

Azokat a mérkőzéseket, melyeken a különbség maximum három pont volt a győztes fél javára, a KTE-Duna Aszfalt 63%-ban megnyerte. Wittmann Krisztián a Kaposvár ellen háttal a gyűrűnek bedobott kísérlete, vagy az ASE elleni szemfüles megoldása, Juan’Ya Green extrája a Pécs és a Sopron ellen mind-mind kellett ahhoz, hogy megnyerjük a kiélezett végjátékokat. Emlékezetes marad a Körmend, a TF és az ASE elleni fordítás nagy hátrányból, mint ahogyan az is, amikor a negyedik fordulóban a Pécs még nyolc ponttal vezetett a találkozó vége előtt, ám 84-82-re a KTE-Duna Aszfalt nyert.

A hatodik helyen jutottunk be a középházba, a továbbiakban várhatóan óriási csata lesz a rájátszás helyekért.