Visszatérés extra motivációval

 Egy hónapnyi kényszerpihenő után folytatja bajnoki szereplését a férfi kosárlabda-bajnokság A-csoportjában a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Szerdán Pécsen lép pályára Váradi Kornél együttese. A hétfői edzés előtt a vezetőedzőt kérdeztük, hogyan álltak vissza a rendes munkaritmusba.

- Sokszor elhangzik az edzőktől az a gondolat, hogy minden helyzetből tanulni kell – kezdte a fiatal szakember. - Én magam is azt gondolom, hogy főleg nekünk, a fiatalabb edzőgenerációhoz tartozóknak, mindenből érdemes tapasztalatokat leszűrni, és azt beépíteni a munkánkba, a mindennapi életünkbe. De most először találkoztunk olyan élethelyzettel, amikor egy edzőnek, egy klubnak a győzelemnél vagy vereségnél jóval súlyosabb téttel bíró döntésekben kell jól teljesíteni. A pandémia mindannyiunkat rákényszerített arra, hogy alkalmazkodjunk a különös helyzethez, hogy megtaláljuk a megoldást akkor is, amikor nem tarthatsz edzést, vagy csak négy játékos gyakorolhat, vagy folyamatos egészségügyi kontrollt kell beépíteni a gyakorlásokba. Igaz ez persze valamennyi edzőkollégára. Nálunk nyolc játékos lett fertőzött, és szinte mindenkinek voltak elhúzódó tünetei, így amikor megkaptuk az engedélyt az edzésekre, az első tréningek arról szóltak, hogy szigorú egészségügyi kontroll, testhőmérséklet-ellenőrzés, véroxigén-ellenőrzés, pulzusmérés mellett kezdjük meg a korábban betegséggel küszködő játékosok fokozatos terhelését. Biztosan kell majd még idő, hogy újra megfelelő állapotba kerüljenek a játékosok, de most úgy tűnik, mindenki egészséges, terhelhető.

Mi ilyenkor a prioritás, mivel foglalkoznak leginkább?

- A fizikai munka, a taktika, a technika, a psziché, mindennel nagyon hatékonyan, gyorsan kell lépni, hogy a csapat utolérje a versenyszintjét. Intenzív napok vannak mögöttünk, több területre is nagy hangsúlyt kellett fektetnünk egyidejűleg. Az erőnléti tréningek mellett a taktikai elemeinket is át kellett ismételni, hiszen november 8-án játszottunk legutóbb tétmeccset. Mindenki a maximális profizmussal állt bele a munkába, én azt gondolom, hogy a szakmai stáb és a játékosok is mindent megtettek, hogy szerdán Pécsen a lehető legjobb teljesítményt tudjuk nyújtani a bajnoki folytatásban. Éles szituációban fogunk sok kérdésre választ kapni, oda kell majd figyelnünk, hogy mindenki a maximumon tudjon teljesíteni, optimális terhelés mellett. 

A PVSK hazai környezetben különösen stabilnak mondható. Hogyan készültek erre az összecsapásra?

- Már mindenki nagyon várta, hogy visszatérhessen a pályára, és újra meccset játszhassunk. A pécsiek a bajnokság elején voltak abban a helyzetben, mint mi most, ők voltak az első csapat, amely kérte a mérkőzéseinek elhalasztását. Azóta viszont folyamatosan meccselnek, és szemmel láthatóan hétről-hétre összeszokottabbak. A keret jelentősen átalakult a nyáron, de a játékosok mára összehangolt, masszív csapatot alkotnak. Agresszív védekezés és gyors támadójáték jellemzi őket, amelyben fontos szerepet kapnak az egyéni kvalitások. Nekünk egységes csapatként kell kiállnunk az első perctől fogva, és ha emellé jó dobóforma is párosul, akkor megszerezhetjük első idegenbeli sikerünket.

 

A program igen feszes lesz a folytatásban, idén még a pécsin kívül három bajnoki meccs vár a csapatra.

- Örülünk minden egyes napnak, mikor együtt edzhetünk, és annak is, mikor mérkőzést játszhatunk. Az idei év az egész világot nehézségek elé állította. Mi sportemberként küzdünk, és igyekszünk jó példával előállni. Mindenkinek az az érdeke, hogy minél gördülékenyebben folytatódjon a bajnokság, mi ebben maximálisan partnerek voltunk eddig is, és ezután is a megoldásokat keressük, nem a kifogásokat. A karácsonyi ünnepek alatt is edzünk, készülünk az aktuális mérkőzésekre, mert szeretnénk minél több győzelemmel megörvendeztetni szurkolóinkat és támogatóinkat!

Szerző: Komáromy András, 20-12-14 17:58