Váradi Kornél: Keményen meg kell dolgozni Pécsen a sikerért

December 16-án a PVSK ellen lép pályára Pécsen a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét újra pályára a bajnokságban az egy hónapos kényszerszünet után. A vezetőedző szerint keményen meg kell küzdeni a sikerért.

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét november 8-án játszott utoljára bajnoki találkozót, majd a koronavírus őket is utólérte, és az elmúlt héten nagyon szigorú kontroll mellett (erről itt írtunk) kezdhették meg újra a közös edzéseket teljes létszámban. 

December 16-án, szerdán már Pécsen lépnek parkettre a pontvadászat folytatásában. A baranyaiak a bajnokság elején voltak kénytelenek kérni meccseik elhalasztását, október végén tudták megkezdeni a küzdelmeket, és eddigi kilenc mérkőzésükből háromszor tudtak nyerni, viszont ezt mind hazai környezetben érték el, így egészen biztosan komoly csata vár Váradi Kornél tanítványaira.

A vezetőedző a találkozót megelőzően úgy vélekedik, hogy keményen meg kell küzdeniük a sikerért majd Pécsen, de mindent megtesznek, hogy megszerezzék az idei szezon első idegenbeli győzelmét.

 

PVSK-Veolia - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, 2. forduló (halasztott)
2020.12.16, 18:00 @ Lauber Dezső sportcsarnok
Játékvezetők és ellenőr: Győrffy Pál Attila, Söjtöry Tamás Ferenc, Nagy Viktor (dr. Gincsai János Péter)




Szerző: Komáromy András, 20-12-15 13:01