2024 első megmérettetése jön pénteken

Pénteken a Debrecen ellen, hazai pályán nyitja 2024-et a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét.

A cívis városban vívott, első alapszakaszbeli mérkőzésen a DEAC örülhetett a végén (79-71), így van miért törlesztenie a kecskeméti férfi kosárlabdázóknak. 

A Debrecen 7 sikerrel és 7 vereséggel a tabella 6. helyén található, míg a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 5-9-es mutatóval a 10. pozíciót foglalja el. A DEAC nyerni tudott az előző körben Oroszlányban, míg a hírös városiak szoros csata után hajtottak fejet a Sopron előtt.

- Rövid idő alatt négy meccset vívtunk meg, és eközben sok inger is ért minket, plusz itt voltak az ünnepek, a karácsony és a szilveszter - nyilatkozta Ivkovic Stojan szakmai igazgató. -  A soproni meccs után pipa voltam, de aztán összegeztem a mögöttünk hagyott periódust, és elégedettek lehetünk, mert háromszor nyertünk a négyből. Ez a bajnokság egy igazi hullámvasút. A Falcon kívül egyik csapat sem mehet biztosra. Minden egyes összecsapás szoros küzdelmeket hoz. Ami az előtte lévő három meccsen javításra került: a kizárások és az eladott labdák limitálása. Ezek a Sopron ellen nagyon rosszul mentek, ez eredményezte a kaotikus támadójátékunkat is. Azon dolgozunk, hogy javítsuk ezeket a hibákat. A Debrecen minden évben a legrendezettebb klubok közé sorolható Magyarországon. Magas célokat tűznek ki célul, és ennek megfelelően igazolnak, állítják össze a keretet. Idén sincs ez másként. Tiszteljük ellenfelünket, a célunk viszont nem lehet más, csakis a győzelem, pláne hazai pályán a kitartó és lelkes közönségünk előtt. Dr. Csont volt elemezni a DEAC Oroszlány elleni meccsét, és szombaton fog beszámolni a fejleményekről - zárta gondolatait a szakember. 

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - DEAC
Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 15. forduló
2024. január 5., péntek 18:00 - Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Goda László, Györfy Rúben, Kovács Nimród
MKOSZ ellenőr: Dernei Gábor

Az U20-as meccs 15.00-kor kezdődik.


Szurkolói információk

Most is lesz van egy dobásod játék, részletek itt 

Jegy- és bérletárak

Szerző: Komáromy András, 24-01-04 09:44

Kapcsolódó dokumentumok