Szombaton a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a férfi NB I. rájátszás bronzcsatájában az Alba Fehérvárt fogadta a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban. A KTE számára az életben maradás volt a tét, de az Alba Vojvoda Dávid extra teljesítményével megszerezte a harmadik helyet.
A Kecskemét ezúttal is felforgatott hadrendben tudott kiállni, hiszen Klobucar és Dramicanin után Pollard sem volt bevethető már. Több pontatlan megoldással és dobással indult a találkozó mindkét oldalon, ezt követően aztán előbb Vojvoda, majd Jaramaz tört be és dobott egyaránt szép ziccert. A KTE játékosa jól kezdte a meccset, hiszen büntetőkből sem hibázott, igaz, a másik oldalon Davis-t sem tudták tartani a gyűrű alatt, aki faulttal együtt is betalált (4–7). Wittmann is elkezdete ezután a pontgyártást, hogy aztán okos passzát Ivkovic fejezze be egy ziccerrel. Kemény, fizikális csata alakult ki, alig öt perc alatt megvolt az öt hazai fault, de a vendégek is szorgosan gyűjtögették a személyi hibákat. Büntetőkből születtek így leginkább pontok, Vojvoda és Smith is biztos kézzel dobta be ezeket (10–11). Wittmann továbbra is jól szervezte a játékot, Karahodzsicsot játszotta meg a palánk alatt, majd a palánkot használva dobott be egy tempót Stark ziccerére válaszolva (12–13).
Stark kígyózott el a védők között, majd kettő büntetőt is a helyére tett, így az Alba a negyed végéhez közeledve stabil előnyt szerzett (12–18). Feszült lett a hangulat, Tóth Barna betörése után ugyanis néma maradt a játékvezetők sípja, egészen addig, amíg Forray Gábor technikait kapott, ezt rögtön hazai időkérés is követte. Csúszott és mászott a Kecskemét minden labdáért, Wittmann újabb ziccere után Omenaka válaszolt azonban nagyon gyorsan. A negyed nem zárult jól hazai szempontból, Stark két labdát is ellopott, mindkettőt kosárra váltva (14–24).
Tóth Barna szép betörése hozta meg az első pontokat a második negyedben, de Szabó triplája gyorsan lehűtötte a hazai lelkesedést, ráadásul Takács is faulttal együtt dobott be ezután egy ziccert (18–30). A Kecskemét legtöbbször Karahodzsicsot próbálta megjátszani a gyűrű alatt, ami időnként sikerült is, de Smith könnyű kosárral válaszolt. A fiatalok értelemszerűen nagyobb szerepet kaptak, Ivkovic ezt egy szép tempóval meg is hálálta, de ezzel együtt az Alba vezetése nem forgott veszélyben (22–34). A vendégek amerikai légiósai nagyon elkapták a fonalat, Davis előbb kintről talált be, majd Smith hatalmas zsákolása után Forray Gábor megint időt kért (24–42).
Kucsera triplája után Wittmann is betalált kintről, életjeleket adott a KTE, hogy aztán Wittmann betörése után Kiss Dávid is betaláljon (34–42). A Kecskemét 10–0-ás rohama alaposan megzavarta az Albát, érezhetően elveszítette a ritmust a vendég gárda. Karahodzsics remekelt a palánk alatt, és a Kecskemét védekezése is kezdett összeállni a félidőhöz közeledve, Wittmann bravúros kosara után már csak öt volt közte (39–44). Még Vojvoda keze is megremegett egy kicsit, nem úgy Wittmanné, aki ihletett formában játszott, dudaszós tempójával így 41–45-tel vonulhattak öltőzbe a csapatok.
Lukács kosarával vette kezdetét a második félidő, amire Jaramaz hármassal tudott válaszolni. Davis támadta ezután sikerrel a gyűrűt, de Karahodzsics és Wittmann kitűnő összjátékából előbbi azonnal reagált, egy szép zsákolást is bemutatott (46–52). Nem ment rosszul az Albának se, Lukács pontjaival tartotta az előnyt a Székesfehérvár (50–56). A Kecskemét piócaként tapadt ellenfelére, Wittmann hárompontosa után időt is kellett kérnie Zollner mesternek (53–56). Szabó talált be rögtön a sarokból, amit rossz kísérletek követtek mindkét oldalon, végül Milutinovic hármasa törte meg a jeget (56–59). Ivkovic ziccere után már csak egy volt a különbség, de Szabó megint hidegvérrel célzott a sarokból, így nem tudott fordítani a Kecskemét. A negyed végét az Alba bírta jobban mentálisan, az utolsó pontokat Stark szerezte (58–65).
A záró felvonás két kihagyott kecskeméti dobással rajtolt el, de az első pontokat így is Wittmann dobta egy labdaszerzés után, aki aztán Karahidzsicsot is jól játszotta meg a gyűrű alatt (62–65). Milutinovic és Kucsera összjátéka is szemet gyönyörködtetőre sikerült, majd Wittmann hármasa után a teljes kecskeméti csarnok felpattant, ugyanis a hazaiak megfordítottak az állást újabb futásukkal (67–65). Fehérvári időkérés után indult újra útjára a labda, Smith egy visszalépésből szép tempót dobott. Lukács révén került előnybe újra a vendég együttes, aki Smith passzából újra betalált. Forray Gábor időt kért, Wittmann technikait kapott reklamálásért, de ez megint felrázta kicsit a hazaiakat, Karahodzsics faulttal együtt talált be (70–71). Vojvoda kezdett el villogni a vendégeknél, két triplát is bevágott, amire Milutinovic tudott szintén kintről válaszolni. Vojvoda ekkor már nem tudott és nem is akart hibázni, alig három perccel a vége előtt nehéz helyzetbe került az időt kérő Kecskemét (74–81). Milutinovic azonnal hármast dobott, de Vojvoda nem engedte, hogy a Kecskemét közelebb jöjjön. Forray Gábor megadta a lehetőséget a fiataloknak is, ezzel együtt a kecskeméti közönség állva, vastapssal búcsúzott el csapatától, hiszen a negyedik hely is abszolút bravúr kategória.
Forray Gábor vezetőedző értékelése: Gratulálok az Albának a bronzéremhez. Ha ez nem az év utolsó mérkőzése, akkor lehet mindent egy lapra feltéve rohamozunk a jelenlegi legerősebb keretünkkel, és akkor sem biztos, hogy nyerünk. Azt gondolom viszont, hogy megérdemelték a fiatalok, hogy itt is szerephez jussanak, mert nélkülük ezt a szezont nem tudtuk volna lehozni. Ők is rendkívül sok áldozatot hoztak a háttérben. Az egész csapatnak jár a kalapemelés, mert mindvégig kiváló sportemberként küzdöttek, harcoltak a szezonban. Úgy vélem, a mai egy egál meccs volt, de Vojovda extra klasszis teljesítménye megpecsételte a sorsunkat. Fantasztikus szurkolóinknak köszönjük az egész éves biztatást. Köszönöm a családomnak, a városnak, szponzoroknak, klubvezetőknek és alkamazottaknak, hogy segítették a munkám, és együtt elérhettük ezeket a szép eredményeket. Kis szerencsével akár többet is kihozhattunk volna a szezonból, de ne legyünk telhetetlenek, örüljünk a kupa bronznak és a bajnokság 4. helyének.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Alba Fehérvár 81–88 (14–24, 27–21, 17–20, 23–23)
Kecskemét, 1200 néző. Vezette: Kapitány G., Goda L., Farkas G.
Kecskemét: Tóth Barna 3, Jaramaz 7/3, Milutinovics 9/9, Kucsera 8/6, Karahodzsics 20. Cserék: Wittmann 23/9, Ivkovic 8, Kiss 3, Tóth Balázs –, Botka –, Takács E. –. Edző: Forray Gábor
Székesfehérvár: Pongó 2, Vojvoda 19/12, SMITH 17, Lukács 9, Davis 15/3. Cserék: Stark 12, Takács M. 3, Szabó 9/9, Omenaka 2, Balsay –, Kass –, Góbi –. Edző: Matthias Zollner
Az eredmény alakulása: 4. perc: 6–7. 7. perc: 12–13. 13. perc: 22–34. 17. perc: 34–42. 23. Perc: 48–52. 27. perc: 53–59. 33. perc: 67–65.
Szerző: KTE Kosárlabda Klub, 22-06-18 20:26