A Bundesligából jön irányító Kecskemétre

Amerikai irányítóval kezdi majd a felkészülést a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A vezetőségnek mindenben sikerült megállapodnia Xavier Pollard-dal, így az előző szezonban a Bundesligában szereplő Telekom Bonn játékosaként teljesítő 29 éves kosaras Kecskemétre költözik.

A 193 cm magas amerikai kosárlabdázó az egyetemi éveiben a Maine és a Kent State csapatában játszott. Európai karrierjét Luxemburgban kezdte, majd több évig Svájcban szerepelt (Lugano Tigers, Fribourg Olympic), alapembere volt a 2019-20-as bajnokcsapatnak (Fribourg), amely megszerezte a svájci liga kupát is, a versenysorozat legértékesebb játékosa Pollard lett. Csapatával indult az Euro Cup-ban és a Bajnokok Ligájában is, a Bonn vezetői éppen az ellenük játszott BL mérkőzésen figyeltek fel rá (29 perc, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 15 pont), és a szezon végén el is vitték a Telekom játékoskeretébe Bonnba.  

A 2020/21-es évadban a Telekom Bonn játékosa volt, ahol 31 mérkőzésen lépett pályára a Bundesligában (18 perc, 6.7 pont, 2.2 lepattanó, 1.7 gólpassz), csapata utolsó mérkőzésén a bajnokságban 23 percet játszott.

Az amerikai kosárlabdázó - vele pedig felesége és három hónapos kislánya - augusztusban érkezik Kecskemétre, hogy bekapcsolódjon a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét munkájába.

„Örülök, hogy kipróbálhatom magam egy számomra új közegben, a magyar bajnokságról sok jót hallottam már, úgy tudom, erős csapatok alkotják a ligát – mondta első kecskeméti nyilatkozatában a jelenleg még New Yorkban tartózkodó Xavier Pollard. - Azért döntöttem a kecskeméti ajánlat mellett, mert a szakmai stáb által felvázolt tervek számomra nagyon szimpatikusak voltak. Várom már, hogy megismerhessem a csapattársakat, a közönséget, szeretném letenni névjegyem a magyar bajnokságban is.”

 

Váradi Kornél vezetőedző szerint meghatározó játékost sikerült igazolni Pollard személyében:

„Nagyon dinamikus irányító, aki képes jó ritmust adni az egész csapatnak, ezt bizonyította már korábbi klubjainál is. Erős, fizikális kosárlabdázó, a szervezés mellett pedig hatékonyan veszi ki a részét a pontszerzésből is. Már egy éve is kinéztem őt, örülük, hogy most hozzánk került, sokat várok tőle.”

Szerző: Komáromy András, 21-07-21 08:55