A címvédő érkezik szombaton Kecskemétre

A 2024/25-ös bajnoki szezon első hazai meccse következik szombaton 19 órától. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a címvédő Falco Szombathellyel csap össze a Messzi István Sportcsarnokban.

A szeptember 28-ai szezonrajton végig küzdött a kecskeméti férfi kosárlabdacsapat Szolnokon, és bár a favorit Olajbányász nyert, voltak pozitívumok bőven vendég oldalon. Ivkovic Stojan szakmai igazgató is úgy látja, hogy sokat fejlődtek tanítványai. A szombathelyiek ellen is kőkemény meccsre van kilátás. A hírös városi gárda hite és akarata erős lesz a címvédő ellen is.

- Úgy gondolom, hogy az elmúlt két hónap munkája már meglátszik, fejlődtünk egyéni és csapatszinten is – nyilatkozta Ivkovic Stojan szakmai igazgató. -  A Szolnok nagy nyomást helyezett ránk, és voltak periódusok, mikor stresszbe került fiatal csapatunk, de mikor már belendültek, akkor rendben volt minden. Reméljük, hogy minél erősebb meccsek lesznek, ezáltal még tovább fejlődünk, és kevesebb hullámzás lesz a játékunkban. Következő ellenfelünk, a Falco kiemelkedik a mezőnyből, csak pár csapatnak van esélye őket megszorongatni esetleg hazai pályán, főleg ha a kettős terhelés okozta fáradtság megmutatkozik rajtuk december, január környékén. Nálunk a héten többen influenzás betegséggel küzdöttek, bízom benne, hogy a meccsnapra mindenki bevethető lesz. A hitünk és akaratunk erős, mindent meg fogunk tenni a címvédő ellen szombaton hazai közönség előtt - zárta gondolatait. 

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 
Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 2. forduló
2024. október 05., szombat 19:00 - Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Benczur Tamás, Makrai Márton, Lengyel Ádám József
MKOSZ ellenőr: Farkas Zoltán

Az U21-es meccs 15.30-kor kezdődik, kivételesen a Mercedes Sport Akadémián.



Szurkolói információk

Most is lesz van egy dobásod játék, részletek itt 

Jegy- és bérletárak

Szerző: Komáromy András, 24-10-03 17:00