A DEAC nyerte az első összecsapást

A 17. fordulóból előrehozott mérkőzéssel folytatódott Debrecenben a bajnokság a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára. Ezúttal a DEAC örülhetett, szerdán már Kecskeméten játszik ismét egymással a két együttes.

 
A találkozón először Moody tudott betalálni, majd Tóth is feliratkozott mellé, 6-0. A kecskemétieknél Karahodzics zsákolása törte meg a csendet, 6-2. 10-2-re lógott meg a DEAC, majd Horti a palánk alól, Wittmann meg távolról volt eredményes, 10-7. A hazaiak egy 6-0-ás rohanást produkáltak, Váradi Kornél pedig időt kért, 16-7. Nem találták az ellenszerét a debreceniek kemény védekezésének, így az első etap 22-11-gyel zárult


Jobban céloztak hazaiak, és 28-14-re módosították az eredményt pár perc alatt. Wittmann büntetője és Derasimovic tempója hozta közelebb a KTE-t, 28-17-nél Kovács Ádám, a DEAC trénere érezte úgy, hogy meg kell szakítania a játékot, és megbeszélésre hívni tanítványait. Polyák és Somogyi dobásai után már 35-21 állt a táblán, Váradi Kornél újabb időkéréssel igyekezte felrázni csapatát. A taktikai megbeszélés jól sikerült, Dramicanin vezényletével sikerült tíz ponton belülre kerülni (37-28), majd büntetők következtek mindkét oldalon, s végül 39-31-és állással ért véget az első félidő.


Remekül jött vissza a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a pályára, és négy egységre faragták hátrányukat, 39-35. Váltott a DEAC eztán, és 46-35-re léptek meg pillanatok alatt. A hírös városiak viszont nagyot küzdöttek, és 52-47-re megközelítették ellenfelüket a negyed végére. 


Dramicanin egypontosára Polyák hármassal válaszolt, majd Hines dobhatott könnyű kosarat, 57-48-nál Váradi Kornél időkérésre szánta el magát. Drenovac robogott végig és dobta be ziccerét, sőt még sportszerűtlent is fújtak Thomasra, megint tíz fölé nőtt a DEAC előnye, 60-48. Derasimovic és Wittmann kosaraival zárkózott a Kecskemét, majd Pesakovic tört be és tette fel szépen, 61-56. Hazai időkérés után Polyák két hármast is elültetett, 67-56-ra módosítva ezzel az állást. Váradi Kornél hívta magához tanítványait kettő perce volt még a KTE-nek, hogy megindítsák az utolsó rohamokat. Több kísérlet is kimaradt, Wittmann neve mellé ugyan még egy trojkát feljegyezhettünk, de ez nem volt elég csak a szépítésre. A vége 67-59. 

Október 14-én, szerdán 18:00 órakor pedig jöhet a visszavágó, immár hazai környezetben, a Messzi István sportcsarnokban.

Váradi Kornél vezetőedző értékelése: Az első negyedben nem úgy kezdtünk, ahogy elterveztük. Tudtuk, hogy a Debrecen agresszívan fog fellépni. Sikerült a folytatásban már felzárkózni, a fault problémáinkat is jól menedzseltük. Amikor ott volt az esély, hogy megközelítsük ellenfelünket, vagy egyenlítsünk, akkor indokolatlanul felgyorsítottuk a támadásainkat. Ezeket a hibákat feltétlenül ki kell elemeznünk. Sok minden mást, amit elterveztünk, azokat sikerült megvalósítani. Örülünk, hogy tudtunk mérkőzést játszani. A sportág, a csapatok és minden kosárlabda szerető ember érdeke, hogy minél több meccs megrendezésre kerüljön. Gratulálok a DEAC-nak, szerdán folytatjuk Kecskeméten! 


DEAC - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 67-59 (22-11, 17-20, 13-16, 15-12)
férfi kosárlabda NBI A-csoport, 17. forduló (előrehozott)
2020.10.10., 18:00 - Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok
Játékvezetők, ellenőr:  Győrffy Pál Attila, Tözsér Dénes, dr. Mészáros Balázs, Dernei Gábor


DEAC: Moody 9/6, Somogyi 6/3, Drenovac 11, Hines 7/3, Tóth 13 . Cserék: Polyák 17/5, Molnár D. -, Molnár M. 4, Bognár -, Aszú -, Kovács -.
Vezetőedző: Kovács Adrián

KTE:Wittmann 13/6, Thomas 7, Kucsera -, Derasimovic 9/3, Karahodzsics 4. Cserék: Lewis -, Dramicanin 13, Horti 4, Pesakovic 9/3.
Vezetőedző: Váradi Kornél


Fullcourt statisztika


_ _ _ _ _ 


U20-as mérkőzésen: DEAC-Duna Aszfalt DTKH Kecskemét 92-64

 

 

Szerző: Komáromy András, 20-10-10 20:03