Szerdán és szombaton is hazai környezetben vívhatja csatáit a rájátszásért való küzdelemben a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A hét első megmérettetése a DEAC-Tungsram ellen lesz, amely igazán parázs összecsapásnak ígérkezik.
A debreceni gárdával felemás élményeink vannak, hiszen hazai pályán hosszabbításban kaptunk ki ellenük az alapszakaszban, majd mikor mi látogattunk hozzájuk, akkor szintén ráadás után dőlt el a győzelem sorsa, ám akkor már mi örülhettünk. 13 győzelemmel és 13 vereséggel zártuk így a bajnokság ezen részét, ahogyan a DEAC-Tungsram is.
A középszakasz első körében a cívis városiak hazai pályán szenvedtek vereséget a MVM-OSE Lions ellen, a második fordulóban pedig szabadnaposak voltak. A KTE múlt héten szerdán a Szegedet fektette két vállra, majd szombaton az Oroszlány ellen kaptak ki felforgatott hadrendben.
- Lejátszottuk a teljes alapszakaszt egy szisztéma mentén, és most a kupadöntőn Kucsera sérülésével kényszerűségből változtatnunk kellett, hogy megfeleljünk a fiatalszabálynak - nyilatkozta Forray Gábor vezetőedző. -Ugyanezen a poszton korábban Körmendi dőlt ki, valamint Fazekas sem teljesen egészséges. Más posztokon vannak bevethető fiataljaink, akik a fenti követelményeknek megfelelnek. Szerkezetileg így át kell variálnunk sok mindent. Még érződött rajtunk, hogy ezt a változtatást nem tudtuk teljesen adaptálni, hiszen a meccseken tudjuk leginkább ezt gyakorolni, és nekem is onnan jönnek a legjobb tapasztalatok, hogy ki és kivel tud hatékonyan teljesíteni. A legfontosabb, hogy mentálisan és fizikálisan felfrissítsük a társaságot. Karahodzsics Kemal családi okok miatt nem tudott a hétvégén velünk lenni. Bízom benne, hogy hamarosan csatlakozik hozzánk, és számolhatunk vele.
Forray Gábor vezetőedző szerint a frissességen sok fog múlni szerdán a DEAC ellen.
- Rendkívül dominás a játékuk a tábla alatt: Tóth Ádám, Dzeletovic és Aska megállítása komoly koncentrációt fog igényelni tőlünk - mutatott rá a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét trénere.- Drenovac is rettentően képzett játékos, és sokszor viszik be a hármas posztról a gyűrű alá. A két amerikai hátvédek elképesztően jól dobnak kintről, így meg kell oldanunk ezt is, hogy ne adjunk túl sok teret nekik a távoli kísérletekre. A magyar magból Valerio Bodon Vincent és Polyák László is jó kezű, szóval maximálisan az eltervezettek szerint kell teljesítenünk a győzelemhez. Gyorsan támadnak, szeretnek rendezetlen védelem ellen játszani. Én azt gondolom, hogy a frissesség lesz a kulcs. A DEAC talán ebből a szempontból előnyben van, hiszen a kupahétvégén csak egy meccset vívtak, és most hétvégén szabadnaposak voltak. Minket azonban ez nem szabad, hogy érdekeljen. Mindent meg kell tennünk, hogy itthon tartsuk a győzelmet. Szurkolóinknak köszönöm, hogy Oroszlányban is buzdítottak minket. Bízom benne, hogy szerdán és szombaton is szép számmal kilátogatnak a Messzi István Sportcsarnokba, és segítenek bennünket!
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - DEAC-Tungsram
Tippmix Férfi NBI A-csoport, középházi középszakasz 3. forduló
2022. április 13., szerda 18.00
Messzi István sportcsarnok
Szurkolói információk
Szerző: Komáromy András, 22-04-11 10:24