A győzelem a cél a szezon utolsó hazai meccsén

Vasárnap 18 órakor a 2022-23-as szezon utolsó hazai meccse következik a Messzi István Sportcsarnokban. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét mindent megtesz, hogy egyenlítsen a 7-8. helyért folyó párharcban a Sopron KC ellen.

A hírös városiak pénteken vereséget szenvedtek a hűség városában. Ennek legfőbb oka a védekezés "puhasága" volt, ezen kell mindenképpen változtatniuk vasárnap, hogy 1-1-re módosítsák a párharcot, amely az egyik csapat két győzelméig tart. 

-A pénteki meccsel kapcsolatban van hiányérzetem, mert ugyan jól dobott a Sopron, de az az igazság, hogy puhán védekeztünk - mondta Forray Gábor vezetőedző. -Nem megfelelő energiával, és agresszivitással, és ezt kihasználták.ac  Mindenképpen a védekezésünkön kell szigorítani, hogy vasárnap hazai pályán eredményesek tudjunk lenni. Mi nem az a csapat vagyunk, amelynek fekszik a „dobjuk túl a másikat” stílus. A felsőházban nincs gyenge csapat, úgyhogy maximális koncentráció, fegyelmezettség kell negyven percen át. A játékosok tudják, hogy mi a dolguk, és egyértelműen a védekezésünk lesz a kulcsa a mérkőzésnek. Szurkolóinkat szeretnénk megörvendeztetni az utolsó hazai mérkőzésen egy szép sikerrel. Az egész szezonban sokat jelentett, hogy ott vannak mellettünk. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak vasárnap a Messzi István sportcsarnokba, és együtt kiharcoljuk a győzelmet - zárta gondolatait a tréner.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Sopron KC
Tippmix Férfi NBI A-csoport rájátszás 7-8. helyért, 2. meccs
2023. május 21., vasárnap 18:00 - Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők:Földházi Tamás, Makrai Márton, Nyilas István
MKOSZ ellenőr: Farkas Zoltán

A párharc az egyik csapat két győzelméig tart. 1-0-ra a Sopron vezet.


Szurkolói információk


Jegy- és bérletárak

Szerző: Komáromy András, 23-05-20 11:10