A harmadik negyedben fordult a kocka

Technikai okok miatt végül a Mercedes Sport Akadémián játszották a bajnoki főpróbát a kecskeméti férfi kosarasok. Az első félidőben négypontos vezetést dolgoztak ki, ám a harmadik felvonásban a sok hiba megbosszulta magát. 


Lüktető iramban kezdődött az összecsapás, 6-6 után Ivkovic triplájával vette át a KTE a vezetést, 9-6. Ritmust fogott a távolikkal a Szeged, és 11-16-ra módosították az eredményt. Dramicanin két triplával egalizált, nem sokkal később pedig forintos labdából Ivkovic fordított, 19-17. Az első etap 21-19-cel zárult. 


Kecskeméti szépségdíjas kettesek után járt a megérdemelt taps a nézőtérről, 25-24. A Tisza-partiak sem akartak leszakadni, Zsíros révén tartották a lépést, 29-29. Lawrence és Bogues pillanatai következtek, így öt egységgel meglépett a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, 34-29. Állandósult ez a differencia, majd megrázták magukat a vendégek, és megközelítették a KTE-t.  A félidőt Karahodzsics ziccere zárta, 42-38.  


Pontosabban céloztak a szegediek a szünetet követően, és fordítani is sikerült nekik büntetők után, 43-46. Kiesett a ritmusból érezhetően a hazai gárda, 43-48-nál Forray Gábornak időt kellett kérnie. Nem találta az ellenszert a hírös városi alakulat, és tíz fölé nőtt a különbség a negyed derekára, 43-56. Újra magához rendelte tanítványait a KTE mestere, és megkezdődött a zárkózás. Tóth Barna hármasa jókor érkezett a sarokból, 50-60. Ezt követően viszont újra a Szeged vette magához a kezdeményezést, 50-69. 


Nagy erőket mozgósított a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, hogy közelebb kerüljenek ellenfelükhöz. Gyors pontváltások után Kucsera csont nélküli hármasával 58-76 állt a táblán. A védekezés nem akart összeállni hazai oldalon, könnyű kosarakat szerzett a Tisza-parti gárda, 60-84-nél Forray Gábor időt kért. Karahodzsics a gyűrű alól, Dramicanin büntetőből volt eztán eredményes, míg Tóth Barna jó ütemben állt bele a trojkába, 66-84. Sinik szerzett labdát, és nyargalt végig, 68-84-nél már Nikola Lazicnak kellett rendet teremtenie játékosai között négy perccel a vége előtt. A hajrában a fiatalok kaptak főszerepet. A végeredmény: 73-88.

Pénteken a Sopron ellen már megkezdődik a bajnoki szezon a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára 18 órától a Messzi István Sportcsarnokban. 

Forray Gábor vezetőedző értékelése: A harmadik negyedben sajnos rosszul védekeztünk, de elsősorban rosszul támadtunk, ritmustalanul. A Szeged sok könnyű kosarat tudott szerezni tranzíciókból, és ott gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. A záró felvonásban kapaszkodtunk, de a lényegi kérdések már eldőltek. Gratulálok a Szedeáknak. Nekünk ez a mérkőzés nem sikerült. Sajnálom, de azt szokták mondani, ha nem jó a főpróba, akkor az előadáson siker lesz. Mindent megteszünk, hogy jövő héten a Sopron ellen sikerrel vegyünk rajtot a bajnokságban. Köszönöm, hogy sokan kijöttek ma. Bízom benne, hogy pénteken is ott lesznek mellettünk szurkolóink minél nagyobb számban!

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - SZTE Szedeák 73-88 (21-19, 21-19, 8-31, 23-19)
férfi kosárlabda felkészülési mérkőzés
2023.09.23., 18:00 Mercedes Sport Akadémia


Kecskemét pontszerzők: Sinik 5, Bogues 11, Ivkovic 11/3, Kucsera 7/6, Karahodzsics 10, Lawrence 10, Tóth Barna 7/6, Dramicanin 9/6, Wittmann 3/3.

Szerző: Komáromy András, 23-09-23 21:02