
A román élvonalbeli Temesvárral mérte össze tudását edzőmeccsen szerdán kora este a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Az első negyedet megnyerték a hírös városiak, majd egészen a félidő hajrájáig tudták tartani magukat rendkívül erős ellenfelükkel szemben. Ezt követően a dobóforma is visszaesett, így a magassági és fizikális fölény a házigazda felé billentette a mérleg nyelvét. Csütörtökön 18 órától a CSU Sibiu lesz az ellenfele a temesvári felkészülési tornán a kecskemétieknek.
Ivkovics Sztojan szakmai igazgató: - Nagyon erős csapat ellen játszottunk. Már most komplettek, hat külföldivel a soraikban. Kemény, fizikális ütközet volt. Az első 18 percben összeszedettek voltunk, kontrollálni tudtuk a játékot. Látszott, hogy fizikálisan még fejlődnünk kell, és az is, hogy hiányzik egy emberünk a rotációból. A küzdeni akarás, az energia a fiúk részéről extra volt, ezzel a résszel elégedett voltam. Csütörtökön egy másik felállást próbálunk majd ki. A temesvári tornát követően kanyarodunk rá a felkészülési időszak hajrájára, és a fókuszt már a szeptember végén esedékes bajnoki rajtra fogjuk helyezni.
SCM Timișoara Basketball Club - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 80-56 (13-14, 28-18, 15-10, 24-14)
férfi kosárlabda felkészülési mérkőzés
2026.09.02., 18:00 - Temesvár
KTE pontszerzők: Doss 13, Jovicsics 16/3, Karahodzsics 3, Zivojinovics 14, Asztalos 6, Csátaljay 3/3, Szemerédi 1.
fotó: SCM Politehnica Timișoara - Baschet
Szerző: Komáromy András, Ma, 19:08


-






