A JKSE vendégeként zárjuk az alapszakaszt

Szombaton Jászberényben zárul a férfi kosárlabda NBI A-csoportjának alapszakasza a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára.

A JKSE idén mindösszesen két meccset nyert meg, ám ezt az utóbbi egy hónapban tették, így úgy tűnik, hogy kezdenek összeszokni az új és régi játékosaik. A berényieknél az amerikaiak jegyzik a dobott pontok javát, de Brbaklic és Primorac is 10 pont felett átlagol meccsenként.

A kecskeméti, januári összecsapáson magabiztosan nyert a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, és a cél most is ez lesz. Mint azt a vezetőedző korábban nyilatkozta, nagy energiákat mozgósítanak, hogy visszataláljanak a győzelmekhez, és hogy önbizalommal teli vághassanak neki a 9-14. helyekért folyó play-out-nak.

- Nehéz meccsre számítok, hiszen a Jászberény az utóbbi hónapokban sokat alakult. Öt minőségi légiósuk van, szezon közben sikerült jól igazolniuk a piacról. Coleman és Williams kifejezetten veszélyesek, rájuk külön oda kell figyelnünk. A magyar kosárlabdázók szintén kellő rutinnal rendelkeznek, rájuk is támaszkodhatnak. Fontos lesz, hogy koncentrált, agresszív védekezést mutassunk be, és végig nagy energiával kosárlabdázzunk. Mindenkinek az a célja, hogy újra visszataláljunk a győzelem útjára, és ezért mindent megteszünk szombaton Jászberényben! - nyilatkozta a mérkőzést megelőzően Váradi Kornél vezetőedző.

 

Jászberényi KSE – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, 24. forduló
2021. március 27., szombat 18:00
Jászberény, Bercsényi tornacsarnok 
Játékvezetők és MKOSZ ellenőr: Győrffy Pál Attila, Frányó Péter, Boros Tamás (Balogh László György)

 

Szerző: Komáromy András, 21-03-26 13:58