A KEMÉNY VÉDEKEZÉS LESZ A KULCS A SZEGED ELLEN

A szegediek ellen idegenben sikerült győznie a KTE-Duna Aszfaltnak, és ez a cél most is a pénteki, hazai összecsapáson. A vezetőedző szerint csak a győzelem lehet elfogadható a hazai publikum előtt!


Forray Gábor vezetőedző így latolgatja az esélyeket előzetesen:

- Egy nagyon kemény, férfias ütközetre számítok. A Tisza-partiak javuló formát mutatnak, jó játékosok alkotják keretüket, várhatóan a sérültek is visszatérnek náluk a pénteki bajnokira. Mi akkor tudunk eredményt elérni, ha jól felkészülünk az aktuális ellenfél játékából. Ez most is megtörtént, a fiúk tudják, hogy mi a dolguk. A döntő tényező az lesz, hogy mennyire tudunk agresszívan védekezni, és abból pontos támadásokat vezetni. Ha sikerül keménynek lennünk, akkor nem lehet probléma. Ha netán puhák leszünk, akkor az semmiképp nem nekünk kedvez, így rögtön az első másodpercektől fogva harcolnunk kell. Szurkolóinkra ezúttal is nagyon számítunk. A kritikus periódusokban mindig erőt tudunk meríteni belőlük. Bízom benne, hogy ahogy eddig is, most is sokan kilátogatnak, és győzelmet ünnepelhetünk közösen!

 

KTE-Duna Aszfalt – Naturtex-SZTE-Szedeák
férfi kosárlabda NBI A-csoport, 16. forduló
2020. január 17., péntek 18:00 Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Farkas Gábor, Pozsonyi László
MKOSZ ellenőr: Várhalmi Zsolt


U20-as meccs kezdete: 15 óra.

Szerző: Komáromy András, 20-01-16 07:56

Kapcsolódó dokumentumok