A 2. negyedben alakított ki nagyobb előnyt az OSE, amelyet megőriztek a végéig.
Sinik és Wittmann pontjaira Riddley tudott válaszolni, 4-4. Ivkovic Milán hármassal jelentkezett, míg a másik térfélen Szabadfi és Riddley pontjaival vette át a kezdeményezést az Oroszlány, 8-7. Lendületbe jött a házigazda, 12-7-nél időt kellett kérnie Ivkovic Stojannak. Nem ültek a kecskeméti dobások sokáig, végül Lukovic törte meg a csendet, 15-10. Bogues és Lukovic révén zárkózott tovább a KTE, 17-14-tel zárult az első tíz perc.
Karahodzsics büntetői kimaradtak, míg Gholston a sarokból volt precíz, 20-14. Thomas sem kegyelmezett kintről, ám ezt követően Lukovic tempója és Wittmann hármasa és plusz büntetője is sikeres volt, 23-20. Riddleyt nehezen, vagy csak faultok árán lehetett feltartóztatni, 29-22. Továbbra is az amerikai okozta a legtöbb kellemetlenséget a Kecskemétnek, az etap derekán tízre nőtt a differencia, 33-23. Wittmann és Tóth Barna kosarai után, 33-27-nél időt kért Váradi Kornél. Pontosabbá vált az OSE játéka, 8-0-s futást produkáltak, 41-27. A KTE stábjának kellett megszakítani a játékot taktikai értekezlettel, hogy rendezzék a sorokat, ám a hazai csapat lendületét megtörni nem tudták, így a félidőre 50-32-vel mehettek a csapatok.
Riddley büntetője után Lukovic pillanatai következtek, 51-36. Az OSE légiósai jó százalékkal dobtak a szünet után is, 56-36-ra módosult az állás a 23. percre. Sinik hármassal vétette észre magát, majd Wittmann is megharcolt a pontokért, de az OSE-nak rendre volt válasza, 65-41. A negyed derekán Bogues öt ponttal igyekezett reményt adni a KTE-nek, 69-46. Nem sokkal később egy újabb tripla jött tőle, 69-49-nél időt kért a hazai gárda. A folytatásban sem változott a különbség, 75-55-tel jöhetett a záró etap.
Thomas triplája pontos volt, míg a másik oldalon Bogues két kettest vállalt, 78-59.Oroszlányi pontok után két kecskeméti tripla 84-65-re módosította az eredményt. Dramicanin egy ziccert, és egy büntetőt termelt be, 84-68. Kucsera is aztán a vonalra állhatott, miután csak fault árán tudták megállítani, 84-70. Dramicanin trojkájára Ruják adott választ, majd Bogues fejezett be egy gyors akciót, 89-75. Eladott labdából mehetett Ruják a gyűrűig, 95-77-nél, két perccel a vége előtt eldőlni látszott a mérkőzés sorsa. Bogues kapta el a ritmust, 95-84-re felhozva a KTE-t. A végjátékban az U20-as Tóth Patrik három ponttal vette ki a részét a hírös városiaknál. Az eredmény 40 perc játékidő után 100-87 lett.
Ivkovic Stojan szakmai igazgató: Gratulálok az Oroszlánynak. Nyerni jöttünk a mai napon, de jobb volt az OSE. A célunk korábban az volt, hogy az utolsó három meccsünkön, hazai pályán tudjuk megőrizni A-csoportos tagságunkat, ezt elértük már. Sajnos nem tudtunk ma ehhez kicsit többet hozzátenni. Sérülésmentes befejezést kívánok mindenki a szezon hajrájára.
MVM-OSE Lions - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 100-87 (17-14, 33-18, 25-23, 25-32)
Tippmix Férfi NBI A-csoport playout, 7. forduló
2024. május 8., szerda 18:00 @ Krajnyik András Sportcsarnok
Játékvezetők: Cziffra Csaba, Győrffy Pál Attila, Jakab László
MKOSZ ellenőr: Fekete László
OSE: Riddley 26, Gholston 26/15, Szabadfi 2, K. Thomas 19/6, Polutak 6. Csere: Werner -, Ruják 5/3, Illés 3/3, Stevenson 13/3, Balsay -.
Kecskemét: Sinik 7/3, Wittmann 11/3, Ivkovic M. 3/3, Lukovic 13/3, Karahodzsics 4. Csere: Tóth P. 3/3, Körmendi B. -, Bogues 31/15, Tóth B. 5/3, Kucsera 2, Dramicanin 8/3.
https://netcasting4.webpont.com/?hun_plo_71762
Szerző: Komáromy András, 24-05-08 19:41