A Pakson át vezet az út a kupa négyes döntőjébe

Az alapszakasz lezárulta után rögtön a Magyar Kupában vitézkednek a kecskeméti férfi kosárlabdázók.

Szombaton fontos sikert aratott az alapszakasz záró fordulójában a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, és így a 6. helyen végeztek a bajnokság ezen szakaszában. Ám mielőtt az Alba Fehárvárral megkezdődnének a playoff megmérettetések, a hírös városiakra még fontos küldetés vár. 

A rájátszásról lecsúszó Paks vendégeként harcolhatják ki szerdán 18 órától a fővárosban rendezendő négyes kupafinálét Forray Gábor tanítványai. 

-Két ellentétes érzelmi töltettel bíró csapat összecsapása következik - nyilatkozta Forray Gábor vezetőedző. - Mi természetesen boldogok vagyunk, hogy a 6. helyen jutottunk a rájátszásba, míg ők egészen biztosan csalódottak, hogy lecsúsztak a playoffról. Éppen ezért vár ránk egy borzasztóan nehéz összecsapás, mert a paksiak számára már csak a Magyar Kupa maradt reményként, hogy éremért játszhassanak idén. A hazai pálya előnye, és az is mellettük szól, hogy kétszer már legyőztek minket idén. Ez viszont egy teljesen más összecsapás lesz. Már többször bebizonyítottuk, hogy a derbi napján futunk a legjobban. A számunkra fontos megmérettetéseken a csapat szíve a helyén van. Azért utazunk Paksra szerdán, hogy kivívjuk a négyes döntőt, és ezért mindent el is fogunk követni. A napi forma fog dönteni, és hogy melyik csapat tud jobban úrrá lenni az érzelmein. Szurkolóinkra most igazán nagy szükségünk lesz. A két város közelsége miatt bízom benne, hogy sokan eljönnek majd, és a végén együtt ünnepelhetjük a győzelmet - zárta gondolatait a tréner.

Atomerőmű SE - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 
Magyar Kupa negyeddöntő
2023. április 5., szerda 18.00 @ ASE Sportcsarnok
Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs, Goda László, Fodor Attila
MKOSZ ellenőr: Téczely Tamás


Szurkolói információk

A kecskeméti szurkolók számára összesen 80 darab jegyet tudnak biztosítani a paksiak. A jegypénztár 16:45-kor nyit, kapunyitás is ekkor van, és készpénzzel lehet fizetni.

Jegyárak

Felnőtt: 1500.-
Diák/nyugdíjas: 800.-

További hasznos információk

Oldalt a csarnok mellett tudnak parkolni és külön vendégbejáraton, hátul a szektorukhoz legközelebb tudnak belépni a sportcsarnokba. Nyilak jelzik a vendégbejáratot. Külön büfét és mosdót is biztosítanak a kecskeméti szurkolók számára.

A csarnok címe: 7030 Paks, Gesztenyés utca 2.

Szerző: Komáromy András, 23-04-02 16:22