A Pécs győzött, de fiataljaink megmutatták oroszlánkörmeiket

A szezon utolsó meccsén már nézők előtt léphettek pályára a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét kosárlabdázói. Ahogyan azt előzetesen is írtuk, a fiatalokra ezúttal nagy szerep hárult, hiszen több meghatározó játékos sem volt már bevethető. PVSK ugyan megszerezte a győzelmet, ám fiataljaink 38 pontot termeltek ezen a meccsen, ami igazán biztató a jövőt illetően. A találkozó végeredményétől függetlenül a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a 9. helyen zárta a 2020/21-es bajnokságot. 

Lukács triplával köszöntötte a visszatérő nézőket, a túloldalon pedig Funderburk válaszolt, 3-2. Jaramaz és Kucsera pontjai után 7-2-re változott az eredmény. Őrizte a negyed első perceiben megszerzett előnyét a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, majd az etap derekán Fazekas villant kétszer is, és 17-8-ra lógtak meg. A vendégek tempót váltottak, és gyorsan vissza tudtak kapaszkodni, 21-19-nél időt kellett kérnie Váradi Kornél vezetőedzőnek. Wittmann palánkról bevágódó tempója, majd pontos trojkája újabb lendületet adott, ám a védekezés továbbra sem volt elég agresszív, így végül 28-25-tel zárult a mérkőzés első felvonása.


Krivacevic akciója és az extra büntető után 28-28-nál egalizált a PVSK, majd újra ő volt eredményes, és már a vezetést is megszerezték, 28-31. Wittmann hárompontossal egyenlített, ám ezután könnyen szerzett ketteseket dobhattak a vendégek, erre pedig időkéréssel reagált a kecskeméti pad. Tóth Barna bátor betörése után 35-39 állt a táblán, de utána ritmust vesztettek a hazaiak, és 36-47-re meglépett a pécsi alakulat. Másfél perccel a félidő előtt 40-47-re zárkózott a KTE, Dragan Aleksic pedig alaposan leteremtve játékosait időkéréssel igyekezett meggátolni, hogy tovább csökkenjen a differencia a felek között. A terve jól sült el, 42-53-mal mehettek pihenőre az együttesek. 


Jobban kapta el a folytatásban a fonalat a PVSK, és tovább tudták növelni előnyüket, 45-60. Wittmann vette vállára a kecskemétieket, és 50-60-ra sikerült zárkózni, majd Fazekas is magabiztos volt a palánk alól, 52-60. Dramicanin is csatlakozott a társakhoz, és pontjaival már 58-64-re módosult az eredmény. Krivacevic és Funderburk azonban visszaállította a tíz pont feletti különbséget, 58-69-nél Váradi Kornélnak kellett magához rendelnie fiait. A PVSK azonban nem engedte közelebb őket, 62-73-mal fordulhattunk az utolsó etapra.


Pécsi pontokkal kezdődött a negyed, majd Ivkovics szépített ziccerével, sőt egy triplát is pontosan engedett el, 67-80. A két 2003-as születésű akadémista, Tóth Barna és Ivkovics fontos kosaraival 74-84-re sikerült feljönni öt perccel a vége előtt, válaszul a PVSK vezetőedzője idejét érezte, hogy taktikai értekezletet tartson sajátjainak. Szívósan küzdött a csupa fiatalokból felálló kecskeméti ötös, de a rutinos pécsiek behúzták a számukra kulcsfontosságú győzelmet. A végeredmény: 86-99.


A találkozó végeredményétől függetlenül a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a 9. helyen zárta a 2020/21-es bajnokságot. 

 

Váradi Kornél értékelése: Büszke vagyok a csapatomra, mert maximumot hozták ki a play-out szakaszból, és amit elterveztünk, hogy ezt megnyerjük, azt megcsináltuk. Mindemellett tudtuk építeni fiatal játékosainkat, akik ma 38 ponttal vették ki a részüket, ami ígéretes mutató a jövőt illetően. Gratulálok a pécsieknek a győzelmükhöz, és sok sikert nekik a folytatásra. Számunkra nem ért véget a munka, még dolgozunk tovább és építjük a következő szezon csapatát. Köszönjük szurkolóinknak az egész éven át tartó buzdítást!

Duna Aszfalt -DTKH Kecskemét – PVSK-Veolia 86-99 (28-25, 14-28, 20-20, 24-26)
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, Play-out 9. forduló
2021.05.07., 17:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Cziffra Csaba, Tóth Cecília, Pozsonyi László 
MKOSZ ellenőr: Dernei Gábor


Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Wittmann 17/9, Lukács 9/9, Jaramaz 6, Kucsera 5/3, Karahodzics 10.
Csere: Fazekas 7/3, Körmendi -, Dramincanin 15, Ivkovics 9/3, Tóth Barna 8/6.
Vezetőedző: Váradi Kornél

PVSK-Veolia: Ruják 11/3, Carev 2, Funderburk 17, Budimir 8/3, Brkic 19.
Csere: Krivacsevics 17, Lewis 11, Demeter 14, Dragasevic -.
Vezetőedző: Dragan Aleksic


Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_plo_30

Szerző: Komáromy András, 21-05-07 19:30