A saját stílusunkban kell koncentráltan kosárlabdáznunk pénteken

Pénteken az Alba Fehérvár vendégeként lép pályára a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Váradi Kornél alakulata hosszabbításban gyűjtött be az előző fordulóban értékes győzelmet, míg az Alba nem várt vereséget szenvedett  Pécsen.

Váradi Kornél vezetőedző szerint a saját stílusunkban, koncentráltan kell továbbra is kosárlabdázni, hogy eredményesek legyünk:

-Ezen a héten több időnk volt a regenerációra, amire nagy szükség is volt, hiszen erőltetett volt a menetrend az elmúlt időszakban - mutatott rá a tréner. -  A fókuszunkat természetesen a pénteki, Alba Fehérvár elleni meccsre helyeztük. A székesfehérváriaknál mindig jó eredményt várnak el, hogy legyenek ott az élcsapatok között. Az eddigi öt forduló nem úgy sikerült nekik, mint ahogyan azt tervezték. Úgy gondolom, hogy a játékoskeretük alapján az egyik legerősebb csapata a bajnokságnak, de mint láthatjuk, senki nem mehet biztosra senki ellen, a címvédő Falco persze kilóg ebből a sorból. Nekünk most az a legfontosabb, hogy magunkra koncentráljunk, és kizárjuk azokat a tényezőket, amelyek letéríthetnének minket az utunkról. Újból kiemelném, és most is megteszem, hogy a saját stílusunkban kell koncentráltan kosárlabdáznunk, hogy eredményesek tudjunk lenni. Nem szabad, hogy belemenjünk egy rohanásba, abból nem jöhetünk ki jól. Jó úton haladunk a fiatalok beépítésével is, hétről hétre bizonyítják, hogy képesek megállni a helyüket az A-csoportban. A legutóbbi, hosszabbításban kiharcolt győzelem után most is mindent megteszünk, hogy tovább gyarapítsuk sikereink számát - nyilatkozta a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője az összecsapást megelőzően.

 

Alba Fehérvár -Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 6. forduló
2021.10.15., péntek 18:00 @ Alba Regia sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Farkas Gábor, Pozsonyi László
MKOSZ ellenőr: Gorka Szabolcs Zsombor

 


Jegyinformációk a kecskeméti szurkolók részére

A hatályos jogszabályok szerint az Alba Regia Sportcsarnokba érvényes védettségi igazolvánnyal és személyazonosító igazolvánnyal lehet csak belépni. Kizárólag QR-kóddal ellátott plasztikkártyát vagy annak telefonra letöltött alkalmazását, illetve az Uniós Covid-igazolás digitális vagy papíralapú változatát tudják elfogadni. A 18 éven aluli szurkolók védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel vagy saját védettségi kártyájukkal léphetnek a sportcsarnok területére. A csarnok területén tartózkodóknak minden esetben be kell tartaniuk a mindenkori járványügyi előírásokat. A beléptetésnél kötelező testhőmérséklet mérés és kézfertőtlenítés történik.

Jegyinfók:

A vendégpénztár 17:00-kor nyit.
A vendégjegy ára egységesen: 2500 Ft.

Sportcsarnok címe:
8000 Székesfehérvár, Gáz utca 19.

Szerző: Komáromy András, 21-10-14 12:30