A szurkolók lendíthetnek át minket a nehézségeken

Alaposan felfordult az élet pár nap alatt a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét életében. Meghatározó játékosok dőltek ki sérülések miatt, így Körmenden egy teljesen más szerkezetben, a valaha volt legfiatalabb felállásban játszott a kecskeméti férfi kosárlabdacsapat. Az ünnepek alatt is erőltetett lesz a menet az együttes számára. Három mérkőzés vár még idén rájuk, az első állomás a DEAC-Tungsram elleni, szerdai tévés mérkőzés lesz 19 órától a Messzi István sportcsarnokban.

Váratlan sérülések nehezítik a szakmai stáb feladatát az előttünk álló mérkőzéseken. Nem tudja vállalni a játékot vádlisérülés miatt Kemal Karahodzsics válogatott centerünk, és fiatal tehetségünk, Kucsera Dániel is a maródiak között van továbbra is. Nemanja Jaramaz állapota sem százszázalékos, ám úgy tűnik, ő bevethető lesz szerdán a DEAC ellen. 

Folytatódik a "van egy dobásod játékunk" értékes nyereményekért, továbbá a BioTech USA Magyarország felajánlásának köszönhetően ismét lesz nyereménycsomag sorsolás a kilátogatók között. Ezenfelül minden egyes szurkolónkat egyedi, KTE-s ajándékkal lepjük meg!

Ami a debrecenieket illeti, legutóbb az éllovas Falcot tudták megverni hazai környetben. A vendég együttesnél is lehetnek hiányzók a szerdai összecsapáson, legutóbbi két bajnoki összecsapásukon tíz játékossal a keretben léptek parkettre. 

Forray Gábor vezetőedző a nehézségek ellenére is igyekszik olyan taktikával pályára küldeni tanítványait, amely eredményes lehet a DEAC ellen:

-Legyünk őszinték, nem a legjobb előjelekkel várjuk ezt a periódusát az alapszakasznak, de sportemberek vagyunk, és mindig győzni akarunk, most is így lesz, minden egyes összecsapáson - mondta Forray Gábor. - Ami biztos, hogy többen nem leszünk, a sérülések egyik napról a másikra nem fognak elmúlni, úgyhogy most a szakmai stáb feladata, hogy a lehetőségeinkhez mérten versenyképesek legyünk. Védekezésben okoz ez több fejfájást, hiszen kilóban és magasságban nem vagyunk meg a palánk alatt. Mindenki eggyel fentebbi poszton van, mint az normál esetben történne. Ez egy nehéz feladat, de bízom a csapatban. Mindent megteszünk, hogy jól alkalmazkodjunk a szituációhoz, és legyen esélyünk a győzelemre.

A szurkolók lendíthetnek át minket a nehézségeken

-  A Debrecen eddig is top csapatnak számított annak ellenére, hogy nem jöttek az eredmények. Bő keretük, képzett és fizikális játékosállományuk van. Az új edző új filozófiát is hozott magával. A Falco elleni győzelmük természetesen megsüvegelendő, de ne feledkezzünk meg róla, hogy mi is mondhatni egylabdás meccset vívtunk a címvédővel. A problémáink miatt most megváltoztak az erőviszonyok, de igyekszünk olyan taktikát kidolgozni, amellyel eredményesek lehetünk. Szurkolóink támogatása most igazán fontos lesz. Ők lehetnek a hatodik ember a pályán, akik átlendíthetnek minket a nehézségeken! - mutatott rá Forray Gábor vezetőedző.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - DEAC-Tungsram
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 13. forduló
2021.12.22., szerda 19:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Cziffra Csaba, Győrffy Pál Attila, Söjtöry Tamás  
MKOSZ ellenőr: Farkas Zoltán

A találkozót az M4Sport is közvetíti.


 

Szurkolói információk

  • A koronavírus ellen védett személy az, aki ezt a 60/2021. (II.12.) Korm. rendelet szerinti hatósági igazolvány (védettségi igazolvány) bemutatásával vagy applikáción keresztül igazolja. A koronavírus elleni védettség igazolása, illetve a koronavírus ellen védett személye felügyelete alatt lévő 18. életévét be nem töltött személy életkorának ellenőrzése során felszólításra az érintett személynek a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványt (személyi igazolvány, útlevél, vezetői engedély vagy diákigazolvány) is be kell mutatnia.

  • A létesítménybe kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató személy léphet be. Ha valaki a COVID-19 betegséggel összefüggésbe hozható tüneteket mutat, és/vagy a testhőmérséklete meghaladja a 37,5 °C-t, a belépést meg kell tagadni. Amennyiben feltételezhető, hogy testhőmérséklete egyéb körülmény miatt (futás, napon történő huzamosabb tartózkodás stb.) is megemelkedhetett, 5 perc elteltével ellenőrző mérést kell elvégezni. Amennyiben az ellenőrző mérés is 37,5 °C-ot meghaladó testhőmérsékletet eredményez, az érintett személy a sportlétesítménybe nem léptethető be.

  • A nézők számára kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata a mérkőzések látogatása során, a csarnok egész területén! 

  • Jegy- és bérletárak

Szerző: Komáromy András, 21-12-21 09:18

Kapcsolódó dokumentumok