A VÉGÉN NYERT A BAJNOKI CÍMVÉDŐ

A vendégek a végjátékot jobban bírták a hosszú padnak is köszönhetően, és megőrizték veretlenségüket a pontvadászatban.

Perl hármassal nyitott a vendég alakulat, majd Váradi is jól állt bele, 0-6. Derasimovic szerezte meg aztán az első kecskeméti pontot büntetőből, majd Révész kosár jó plusz büntetője után 4-6-ra zárkóztak. Djurasovic trojkájával a vezetés is megvolt, majd Wittmann és Thomas is remekelt, 14-9. Benke szerzett aztán hármast, és oda is ütöttek neki, a büntető is jó volt, 16-15-re zárkózott a bajnok. Hooker vezényletével fordítottak is, 21-23-mal zárult az első tíz perc. Hooker pontjaira Wittmann válaszolt, majd három hármas jött, és bizony kettő ebből hazai volt, 29-28. 31-31-nél beért minket a Szombathely, eztán fej-fej mellett haladtak a csapatok. Váradi trojkája után viszont Forray kért időt 38-41-nél, mert támadásban kapkodó volt érezhetően az együttes. 40-46-nál megint magához rendelte tanítványait a hazai mester, könnyed kosarak és eladott labda miatt érkezett a fejmosás. Jelentősen felrázni nem sikerült a csapatot, öt másodperc volt már csak a szünetig, de behullott Benkétől a tizenegyedik vendég tripla is, így 45-53-mal vonultak pihenőre a felek.

Sok hibával kezdődött a harmadik etap, mindkét oldalon voltak bizonytalanságok. Két perc elteltével azonban már 10 volt a különbség, 47-57. Thomas kettesével, majd Wittmann hármasával indult meg a kapaszkodás, 52-57. Karahodzics harcos palánk alatti pontjai már 58-61-re módosították az állást, majd Derasimovic hármasa és egy támadó faultot követően a vezetésért támadhatott a Kecskemét. Technikai hiba után egalizált Derasimovic, majd egy vendég kettes után Karahodzics dobott trojkát, megszerezve ezzel a vezetést, 65-64. Fordított aztán a Falco, de a dudaszó előtt még Thomas ültetett el egy jó ütemű távolit, 68-69-cel várhattuk az utolsó felvonást. Thomas vette hátára a csapatot, vezényletével 73-71 állt a kijelzőn. A Szombathely aztán magasabb fokozatra kapcsolt, 79-86-nél időkéréssel volt kénytelen reagálni Forray. Nem sokkal később megint így kellett cselekednie 79-90-nél. A végjátékot a hosszabb paddal bíró BL-szereplő bírta jobban, és megőrizte veretlenségét a bajnokságban. A vége: 81-93.

Forray Gábor értékelése:

Szeretnék gratulálni a Falcónak, és sok sikert kívánni nekik a folytatásra a bajnokságban, és a BL-ben is. Gratuláció jár a játékosaimnak is, büszke vagyok rájuk. Köszönjük a közönségünknek, hogy ilyen sokan kilátogattak most is, remélem jól szórakoztak. A Falco szenzációs dobóformában volt az első félidőben. A szünet után sikerült átvennünk többször is vezetést, de a bő rotációval rendelkező ellenfelünk frissebb és koncentráltabb tudott maradni a végjátékban. Köszönöm a játékosaimnak ezt a hozzáállást, erre a játékra lehet alapozni a jövőben.

KTE-Duna Aszfalt - Falco KC Szombathely 81-93 (21-23, 24-30, 23-16, 13-24)
férfi kosárlabda NBI A-csoport, 4. forduló (halasztott mérkőzés)
2019. dec. 1., vasárnap 18:00
Kecskemét, Messzi István sportcsarnok

Játékvezetők: Benczur Tamás, Praksch Péter Árpád, Balogh Gyula
MKOSZ ellenőr: Fekete László

KTE-Duna Aszfalt: KTE: Wittmann 12/3, Thomas 17/6, Djerasimovic 23/6, Djurasovic 13/9, Karahodzsics 11/3. Csere: Vukcevic -, Lewis -, Révész 3, Kucsera -.

Vezetőedző: Forray Gábor

Falco: Váradi 12/12, Perl 15/3, Benke 11/6, Krivacevic -, Reddic 18. Csere: Filipovity 14/3, Curry 10/6, Hooker 8/6, Lake 2, Washington 3/3.

Vezetőedző: Gasper Okorn

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_1186

Szerző: Komáromy András, 19-12-01 20:35