Az eddigi legnehezebb meccs jön a Szolnok ellen

Álomszerű kezdéssel, négy győzelemmel zsinórban kezdett a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a bajnokságban. A körmendi bravúrgyőzelem után újabb komoly erőfelmérője lesz Forray Gábor tanítványainak, hiszen szomszédvári rangadón, a szintén veretlen Szolnoki Olajbányászt fogadják pénteken 18 órától a Messzi István sportcsarnokban.

Szurkolói információk

A kecskeméti szurkolók számára csütörtökön lesz elővételes jegyvásárlási lehetőség 16:00-19:00 között a Messzi István sportcsarnok  vendég pénztáránál. 

A felnőtt jegyek ára mérkőzésenként 1500 forint lesz, míg a diák és nyugdíjas tikketek 1000 forintba kerülnek majd. Hatéves kor alatt a mérkőzés látogatása díjmentes. 

A vendégszurkolók számára a belépés a főbejárattól balra eső, kitáblázott ajtón keresztül történik a biztonsági protokollnak megfelelően. A fenti 1500/1000 forintos jegyárak mellett.

A szolnoki szurkolók részére csak a meccsnapon lesz helyszíni jegyértékesítés. A vendég szektorhoz külön büfé fog ezúttal is tartozni, és a már előző idényben, a rájátszásban is használt protokoll szerint zajlik a beléptetés.

Kérünk minden hazai és vendég drukkert, hogy időben érkezzen, hogy elkerüljük a tumultust! A jegypénztárak a meccs napján 16:30-kor nyitnak.

A csarnok előtti parkoló most is le lesz zárva. Parkolni a futballpályák és Atlétikai Centrum felé eső helyeken, illetve a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia hátsó parkolójában tudnak a gépkocsival érkezők.

A derbi elé

Az előző szezonban pont a Szolnoki Olajbányász ellen sikerült kiharcolni a négy közé kerülést a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek, így kellemes emlékeink vannak a Tisza-partiakkal kapcsolatban.

A 2022-23-as bajnoki évadot kiválóan kezdték a piros-feketék, hiszen az eddig lejátszott három összecsapásukból mindhármat megnyerték, így a Kecskeméthez hasonlóan szintén veretlenek eddig. A szomszédvári derbi tehát parázs csatát tartogat.

-Megmondom őszintén, hogy rendkívüli hangulatra számítok - nyilatkozta Forray Gábor vezetőedző a meccset megelőzően. - A legutóbbi, hétközi fordulóban is fantasztikus volt a csarnok atmoszférája, szurkolóink sokat segítettek nekünk, hogy átlendüljünk a holtpontokon a Debrecen ellen. Bátran kijelentem, hogy a Szolnok az egyik legjobb csapat idén is a magyar élvonalban. Rendkívül mély a keretük, szervezettek és agresszívak. Többfajta védekezési formát variálnak mérkőzésen belül is, de támadásban is széles repertoárral rendelkeznek. A filozófiájuk hasonló, mint tavaly, jól járatják a labdát. A kulcs az lesz, hogy hogyan tudjuk a labdás kettő a kettő elleni szituációkat védeni. Ne engedjük megbontani a védelmünket, mert ha ez sikerülne számukra, akkor jó százalékkal dobják be a kiosztott passzokat. Az eddigi legnehezebb mérkőzésünkre számítok. Szerintem Szolnokról is több százan fognak érkezni, úgyhogy egy igazi kosárlabda ünnepet várok, parázs csatával, és kecskeméti győzelemmel a végén - zárta gondolatait.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Szolnoki Olajbányász
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 5. forduló
2022. október 21., péntek 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Benczur Tamás, Tóth Cecília, Györfy Rúben
MKOSZ ellenőr: Hartyáni Zsolt

Az U20-as mérkőzés 15 órától kezdődik, szintén a Messzi István sportcsarnokban.


Szurkolói információk

Most is lesz "van egy dobásod?!" játék értékes nyereményekért, nevezés itt!


Jegy- és bérletárak

Szerző: Komáromy András, 22-10-19 11:12

Kapcsolódó dokumentumok