Az éllovasok közé tartozó Albához utazunk

Szombaton a tabella 2. helyén álló Arconic-Alba Fehérvár otthonában lép pályára a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét.

Két csapat látszik kimagasodni idén a mezőnyből, a Falco Szombathely (15 győzelem, 1 vereség) és az Alba Fehérvár (14 győzelem, 2 vereség). Utóbbi vendégei lesznek szombaton 17 órától a kecskeméti férfi kosarasok, akik az előző körben fontos sikert arattak a Messzi István Sportcsarnokban a komoly erőt képviselő Zalaegerszeggel szemben. Ennek is köszönhetően Wittmann Krisztiánék a 10. helyre ugrottak fel a pontvadászatban. 

A nehéznek ígérkező ütközet előtt Ivkovic Stojan szakmai igazgató így vélekedett: - Fontos volt a Zalaegerszeg elleni siker - kezdte a szakember. -  Az egész csapatnak sokat jelent szurkolóink szeretete. Dr. Csont kritizálta a védekezésünket, a zóna utáni tranzíciók védését. Ez abszolút nem működött, minden más rendben volt. Látszott, hogy fizikálisan utolértük magunkat. Lépésről lépésre javítjuk a játékunkat, látszik már a fejlődés. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy egyre jobbak legyünk. Az Alba ellen is maximálisan felkészülünk, főleg az erős tranzíciós játékukra.  Nagyon hosszú a bajnokság még, és hullámvasúthoz hasonló. A sérülések, betegségek nagyban tudják befolyásolni a csapatok teljesítményét, eredményességét. Tóth Barna a ZTE ellen kapott a fejére egy ütést, de szerencsére most már jól van. Lehet, hogy szombaton pihentetni fogunk egy külföldit, így a fiatalok még több lehetőséghez juthatnak - zárta gondolatait.

Arconic-Alba Fehérvár - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 17. forduló
2024. január 20., szombat 17:00 @ Alba Regia Sportcsarnok
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Söjtöry Tamás Ferenc, Fodor Attila
MKOSZ ellenőr: Schäffer Béla Róbert

Az U20-as meccs 14.00-kor kezdődik.

Élő közvetítés a felnőtt meccsről a MindiGO-n előfizetés után.


>>> Szurkolói információk ide kattintva <<<

 

Szerző: Komáromy András, 24-01-18 13:07