Az első fontos lépést megtettük a rájátszásért

A rájátszás kiharcolásáért folyó csata debreceni állomásán igen kellemetlen ellenfélnek bizonyultak a házigazdák, de a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét most is nyerni tudott ellenük, és fontos lépést tett előre céljai elérése érdekében.

Pollard kísérlete kimaradt, a túloldalon viszont Drenovac nem hibázott, 2-0. Klobucar egyenlített Kucsera labdaszerzése után, ám Drenovacra nem volt ellenszer, két kettesével 6-2-re változott az eredmény. Pollard a sarokból kiválóan állt bele a hármasba, a másik térfélen Dzeletovic is pontos volt kintről, 9-5. Pollard volt ismét eredményes, őt pedig Klobucar triplával követte, ezzel átvette a vezetést a KTE, 9-10. A hazaiaknál Drenovac, míg a Kecskemétnél Karahodzsics jeleskedett, majd Wittmann állhatott a büntetővonalra, ám csak az egyiket tudta értékesíteni, 15-15. Milutinovic adott forintos labdát Karahodzsicsnak, akinek még oda is ütöttek, a plusz egyes is becsorgott, 15-18 állt a táblán másfél perccel az első etap vége előtt. A DEAC még tudott zárkózni, 19-20-szal zárult a nyitó felvonás.

Dramicanin is feliratkozott a pontszerzők közé, ráadásul rögtön egy trojkával, 19-23. Két gyors DEAC-kettessel újra egyenlő volt az állás, 23-23. Az előbb távolról eredményes Dramicanin most a palánk alatt villant, utána pedig szépen állt bele a tempóba, 23-27. Felváltva szerezték a pontokat a csapatok, majd Gáspár triplája megint felhozta a cívis városiakat, 28-28. Pollard és Karahodzsics révén öttel meglógtak a kecskemétiek, a házigazdák pedig időt kértek, 30-35. Hárompontosokkal igyekeztek faragni a hátrányukból, de a KTE lendületét egy újabb DEAC időkérés sem törte meg, így 36-45-tel jöhetett a nagyszünet.

Hármasokkal folytatódott az összecsapás: Pollard után Valerio Bodon is elsüllyesztett egyet, 39-48. Pollard duplájával már tíz fölé nőtt a fórja a KTE-nek, majd Wittmann trojkájára két DEAC távoli érkezett, 46-53. Dzeletovic két egyest süllyesztett el, ezzel öt egységre csökkent a differencia a felek között, 48-53.  Őrizte ezt az előnyét a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, 54-59-cel fordultak a negyedik felvonásra a csapatok.

Ugyan a Debrecen kezdhette a negyedet, ám a KTE Milutinovic révén tudott újabb fontos kosarat szerezni, 54-61. Jól védekeztek Forray Gábor tanítványai, utána pedig Pollard talált be, 54-63. Valerio Bodon vitte végig bátran, őt pedig Polyák követte, 58-63. Két hírös városi kettest követően a DEAC időt kért, ekkor még 6:11 volt vissza a végéig, 58-67. Kerpel-Fronius hármassal jelezte, hogy még nem adták fel a küzdelmet, de Klobucar gyors válasza lehűtötte a kedélyeket, 61-70. Gáspár tett vissza egy lepattanót, utána Dzeletovic is eredményes volt, 65-70. Triplaeső következett: Pollard, Kerpel-Fronius és Klobucar is kiválóan célzott, 68-76. Drenovac ziccere után a hírös városiak eladták a játékszert, 1:36-tal a zárás előtt Berényi Sándor időt kért, 70-76. Nem jöttek be a távoli dobások a Debrecennél, Drenovac viszont négyre tudtak csökkenteni a különbséget, 72-76. Taktikai fault után Pollard büntetőzhetett, a másodikat sikerült értékesítenie, 72-77. Ismét időt kértek a hazai oldalon, az eredmény viszont nem változott már, így fontos győzelmet aratott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, és ezzel nagy lépést tettek a rájátszás felé. 

Forray Gábor vezetőedző értékelése: Körülbelül ilyen mérkőzésre számítottam, a hazaiak minden mindegy alapon játszottak. A legnehezebb feladat ilyenkor a tudatot felébreszteni a játékosokban a győzelemre. Azt gondolom, hogy végig kontrolláltuk a meccset, és az öt pont ellenére magabiztosan nyertünk. Rengeteg apró problémánk van csapaton belül, mostantól kezdve a szombati, kaposvár találkozóra koncentrálunk. (mkosz.hu)

DEAC-Tungsram - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 72-77 (19-20, 17-25, 18-14, 18-18)
Tippmix Férfi NBI A-csoport, középházi középszakasz 8. forduló
2022. május 3., kedd 18:30
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok
Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs, Minár László, Fodor Attila
MKOSZ ellenőr: Farkas János

DEAC: Kerpel-Fronius 15/15, Polyák 2, Valerio-Bodon 5/3, Drenovac 21, Dzeletovics 20/6. Cserék: Balázsi 2, Neuwirth 2, Gáspár 5/3.
Vezetőedző: Berényi Sándor

Kecskemét: Pollard 22/9, Klobucar 20/12, Milutinovic 3, Kucsera -, Karahodzsics 19. Cserék: Wittmann 6/3, Tóth B. -, Dramicanin 7/3.
Vezetőedző: Forray Gábor

Fullcourt: http://netcasting4.webpont.com/?hun_2phm_55

Szerző: Komáromy András, 22-05-03 20:06