Szombaton az OSE Lions ellen lép pályára a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 17 órától.
Mindkét csapat 9 győzelmet szerzett eddig az alapszakaszban, ám az OSE egy meccsel kevesebbet játszott eddig, így ők a tabella 10. helyén állnak, míg mi a 12. pozíciót foglaljuk el a szombati összecsapás előtt.
Az OSE Lions és a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét oroszlányi meccsén a hazaiak örülhettek győzelemnek (82-74), így a visszavágás vágya is fűtheti Váradi Kornél tanítványait, akiknek egy héten belül ez lesz a harmadik meccse az alapszakasz hajrájában.
A kecskemétiek vezetőedzője, Váradi Kornél elmondta, hogy mindent megtesznek, hogy újra megízleljék a győzelmet:
"Az Oroszlány együttese kellemetlen stílust képvisel, ezért fontos lesz, hogy a mi akaratunk érvényesüljön, kontrolláljuk a meccset már a legelejétől fogva. Egy héten belül ez lesz a harmadik összecsapásunk, de már hozzászokhattunk ehhez az erőltetett menethez ebben a felforgatott szezonban. Minden erőnkkel arra készülünk, hogy visszatérjünk a győzelmek útjára, és ezért szombaton hazai pályán maximális koncentrációval és elszántsággal fogunk fellépni az OSE ellen."
Duna Aszfalt -DTKH Kecskemét – OSE Lions
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, 23. forduló
2021.03.13., 17:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Nagy Viktor, Fodor Attila
MKOSZ ellenőr: Hartyáni Zsolt
Az U20-as meccs az ellenfél kérésére későbbi időpontban kerül megrendezésre.
Szerző: Komáromy András, 21-03-12 17:40