Az utolsó idegenbeli playout meccs jön szerdán

Szerdán folytatódik az NBI A-csoportos kosárlabda-bajnokság playout szakasza. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét az MVM OSE Lions vendége lesz.

A két együttes negyedik összecsapása jön a sorban. Az alapszakaszban egy OSE és egy KTE-győzelem született, míg a playout során a hírös városiak bizonyultak jobbnak a Messzi István Sportcsarnokban. A házigazdák az első pozíciót foglalják el az alsóházi minitabellán, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét pedig a negyedik, köszönhetően a legutóbbi két fordulóban aratott sikerüknek. Négy fordulóval a bajnokság vége előtt azonban még minden továbbra is nyitott, egyik gárda sem érezheti biztonságban magát a bennmaradást illetően. 

Ivkovic Stojan szakmai igazgató nyilatkozott a szerdai meccset megelőzően: - Én úgy gondolom, hogy eddig megtettünk mindent. A srácok becsületesen dolgoztak. Behoztuk a hátrányunkat, utolértük az elölről indulókat is, és most mindenki retteghet a hátralévő négy fordulóban. Mi a legkevésbé, mert élvezni fogjuk a következő szezont is, legyen az A-liga, vagy B-liga. Ellenségeink gyengék és gonoszak, míg ellenfeleink a pályán egytől egyig kiváló csapatok. Én mindenkinek szurkolok, és bízom benne, hogy sérülésektől mentesen tudják a játékosok teljesíteni a hátralévő meccseket. Az OSE ellen egy harcias meccsre számítok. Szurkolóink támogatására most is nagy szükségünk lesz.


MVM-OSE Lions - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Tippmix Férfi NBI A-csoport playout, 7. forduló
2024. május 8.,  szerda 18:00 @  Krajnyik András Sportcsarnok
Játékvezetők: Cziffra Csaba, Győrffy Pál Attila, Jakab László
MKOSZ ellenőr: Fekete László

Élő közvetítés a felnőtt meccsről a MindiGO-n előfizetés után.

>>> Szurkolói információk ide kattintva <<<

 

Szerző: Komáromy András, 24-05-06 18:32