AZ UTOLSÓ NEGYED DÖNTÖTT KÖRMENDEN

Egy hónap bajnoki szünet után a Körmend otthonában folytatódott az alapszakasz a KTE-Duna Aszfalt számára. Az első játékrészben Thomas vállsérülést szenvedett, támadásban pedig sok volt a pontatlanság a végén, és ez nem fért bele idegenben. Szerdán hazai pályán lehet javítani a DEAC ellen.

Két eladott körmendi labdát követően a hazaiak szerezték meg végül a vezetést közel egy percnyi játék után, majd Karahodzics egalizált az ellentámadásból, 2-2. Egy hármassal, majd egy labdavesztést követően 7-2-re meglógtak a vasiak, de volt rá válaszunk Révész és Kucsera révén zárkóztunk, 9-7. A felvonás hajrájában Cleveland Thomas válla kiugrott egy betörést követően, nem tudta folytatni a játékot. Djurasovic vezényletével 13-13-nál értük be a házigazdákat, majd 15-15-tel zárult az első negyed.

A folytatást két tökéletesen elengedett Wittmann és Derasimovic trojkával kezdtük meg, 15-21. Az ezt követő percekben a körmendiek a palánk alól voltak eredményesebbek, míg mi kintről tüzeltünk, 21-26. A piros-feketék nagy erőket mozgósítottak, hogy faragjanak a hátrányból, és 1:20-szal a félidő előtt 36-37 állt már az eredményjelzőn. Forray Gábor pedig időt kért. A dudaszó előtt dobás közben faultoltuk Varnado, a háromból kettő büntetőt bedobott, így végül 38-37-tel mehettek szünetre a csapatok.

Varnado kettese nyitotta a harmadik negyedet, majd Ferencz is betalált, amire Djurasovic hármassal válaszolt, 42-40. Milisavljevic, majd újra Djurasovic volt eredményes kintről, sikerült megszerezni a vezetést, 44-46. Varnado szerzett labdából egalizált, és hasonló forgatókönyv után Turner ziccere 48-46-ra módosította az eredményt. Derasimovic pillanatai következtek, és fontos kosaraival 50-50-nél értük be a Körmendet. 55-55-nél Lewis passzából Derasimovic tette fel higgadtan, 55-57-es állással várhattuk a záró etapot.

Kapkodva kezdtek a csapatok a negyedik negyed elején, Karahodzics triplája viszont gyorsan lehűtötte a kedélyeket, 56-60. Két elszórt labdát büntetett meg kegyetlenül a vasi alakulat, és pillanatokon belül megfordították a meccset, 61-60. Forray Gábor időkéréssel igyekezett megnyugtatni fiait, a hazai agresszív védekezéssel szemben viszont nem sikerült eredményesnek lenni több támadáson keresztül, végül Lewis törte meg a gólcsendet, 63-62. 67-62-nél újra magához kellett rendelnie fiait Forray-mesternek, de a befejezésekkel továbbra is gond volt. Három minutummal a vége előtt tízre hízott a hazaiak előnye, 74-64, és innen már nem volt visszaút. A vége 83-68.

Forray Gábor vezetőedző értékelése: Gratulálok a Körmendnek. Tudjuk, hogy jobb csapat, de azt gondolom, nem volt ekkora különbség a két együttes között. Sajnos a meccs elején elvesztettük egy játékosunkat, felborult a rotációnk. A hazaiak jó védekezése belekényszerített minket 19 eladott labdába, és abból sok kosarat kaptunk. Nincs idő a drámázásra, még hat meccs áll előttünk márciusban, azokra koncentrálunk innentől fogva.

 

Egis Körmend - KTE-Duna Aszfalt 83-68 (15-15, 23-22, 17-20, 28-11)
férfi kosárlabda NBI A-csoport, 20. forduló
2020.03.07., 18:§0 Körmend Városi Sportcsarnok
Játékvezetők (MKOSZ ellenőr): Papp P., Goda L., Kulcsár T. (Bognár T.)

Körmend: Turner 14/3, Németh 4, Edwards 16/9, Varnado 15/3, Taylor 17. Csere: Durázi 4, Ferencz 8/6, Person 3/3, Tóth N. 2, Oroszi -, Takács -.
vezetőedző: Matthias Zollner

KTE: Milisavljevic 6/6, Wittmann 8/6, Thomas -, Djurasovic 16/12, Karahodzsics 11/3. Csere: Derasimovic 16/6, Kucsera 5/3, Révész 4, Lewis 2, Molnár -.
vezetőedző: Forray Gábor

Szerző: Komáromy András, 20-03-07 19:46