Cleveland Thomas egészségesen tért vissza Kecskemétre

Az amerikai játékos pénteken landolt a Liszt Ferenc Repülőtéren, majd megkezdődött a hivatalos járványügyi protokoll számára is. Az ügymenet zökkenőmentes volt, így hétfőn délután már csatlakozhatott a társakhoz.

Márciusban egy súlyos vállsérülés vetett véget Cleveland Thomas szezonjának. A sikeres kecskeméti műtét után igen komoly rehabilitációs munkát végzett az Egyesült Államokban, és rengeteg energiát fektetett abba, hogy a legjobb állapotban térhessen vissza a pályára.


"Sokat dolgoztunk azon, hogy visszanyerjem a formám, ennek köszönhetően most teljesen egészségesnek érzem magam - újságolta Cleveland Thomas. - Örömmel tértem vissza, nagyon boldog vagyok, hogy második szezonomat kezdhetem meg a KTE-Duna Aszfaltban. Egy remek közösség tagja lehetek, az öltözőben és azon kívül is különleges a hangulat. Az első tréningek alapján állíthatom, hogy a szellemiség nem változott, mindenki a legjobb teljesítményre törekszik. Szeretnék napról napra jobb lenni én is, és bizonyítani, hogy nem véletlenül hívott vissza a klub vezetősége. Bízom benne, hogy Váradi Kornél vezényletével sok győzelemmel örvendeztethetjük meg a szurkolóinkat!"

Szerző: Komáromy András, 20-09-01 15:36