- 
Június 30-a van. Majd másfél hónap még augusztus 9-e, amikor a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét játékoskerete a tervek szerint megkezdi a felkészülést a 2021-22-es bajnoki szezonra. A nyári szünet utáni első edzésekre minden játékos fokozott várakozással, kíváncsian érkezik: mi történt a többiekkel a szünetben, kik lesznek az új kerettagok, milyen lesz a szezon – új év, új remények.
Egy ok miatt azonban ez a szezonkezdet más lesz, mint az előző tíz volt. Az öltözőben ugyanis az első találkozáson egy hely, a 8-as mezhez tartozó biztosan üres marad…
A hivatalos megfogalmazás úgy szól: Marko Derasimovic és a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét nem újítja meg a játékos június 30-án lejáró szerződését.
Ám a klub és a játékos kapcsolata sokkal több volt egy szerződésnél, nem a leírt mondatokra épült. Sokkal inkább a tisztességre, a bizalomra, a kölcsönös lojalitásra, a profizmusra, arra a pontosan nehezen leírható, a sportban igen sokszor tartalom nélkül használt szólamra, hogy történjen bármi, számíthatunk egymásra.
Marko Derasimovic 10 szezonon át volt a kecskeméti kosárlabda meghatározó játékosa, félévnyi romániai kitérőt leszámítva egyetlen másik klubban nem játszott bajnoki mérkőzést. Ő az a kosárlabdázó, aki az élvonalbeli magyar bajnokság egészét tekintve a legtöbb időt töltötte el külföldiként egyazon sportszervezetben. Kecskeméti játékosként az első bajnoki találkozója a 2012. január 7-én rendezett, Nyíregyháza ellen találkozó volt, bemutatkozásképpen 21 pontot szerzett. Összesen 297 bajnoki mérkőzésen lépett pályára kecskeméti mezben, tagja volt a 2015-ben Kecskemét történetének legjobb bajnoki eredményét elérő ezüstérmes KTE-Duna Aszfaltnak. Ha a számok nyelvén összegezzük, átlagoljuk a kilenc A-csoportos évét (2012-13-ban a csapat az NB I B-ben szerepelt), akkor így néz ki a legfontosabb adatsor: 31 percet töltött a pályán, 16,3 pontot dobott, 20,56 VAL-ig jutott. Kilenc szezonban, minden meccsen!
Marko Derasimovic a kecskeméti kosárlabdázás történetének meghatározó tagja, a klub ikonja lett, de nem csupán a statisztika miatt. Személyisége, szerény, csendes stílusa, érzelmessége, magával ragadó győzniakarása tette a szurkolók kedvencévé, fiatalok példaképévé. Többen mondták rá, hogy ő a magyar bajnokság egyik leginkább alulértékelt játékosa, aminek egyetlen magyarázata: soha nem volt sztáralkat. Nem voltak hangzatos kijelentései, nem voltak ügyei, nem került a címlapokra, csak arra koncentrált, amihez nagyon értett: a kosárlabdára.
A legfontosabb kérdés: hogy van David? És hogy van a család többi tagja?
- Szerencsére azt tudom mondani, hogy David jól van. Mosolyog, fut, labdázik, az egész napot a levegőn tölti a többi gyerekkel. És ugyanez igaz a családom minden tagjára, mindenki rendben van, az életünk visszatért a normális formájába.
Gondolom, nekik is nagy szerepük van abban, hogy most már könnyebben gondol az elmúlt hónapok eseményeire.
- Igen, a család összefogása nélkül minden sokkal nehezebb lett volna. Amikor kiderült David betegsége, rögtön tudtuk, hogy ott vannak mögöttünk, mindenben számíthattunk rájuk. Bátyáméknál is két gyerek van, megértették, min megyünk keresztül. A szüleim nyugdíjasok, minden idejüket négy unokájukra szentelik, szerencsére most már élvezhetnek minden percet.
Sokan voltak, akik nem tudták pontosan, mekkora a baj a kisfiukkal, csak hallottak róla, és azt látták, hogy 2020 januárjában és februárjában volt egy-két meccs, amikor nem volt a csapattal. Amikor viszont pályára lépett, ugyanazt az elhivatott, eredményes Markót lehetett látni, akit imád a kecskeméti közönség. Sőt, a statisztikák alapján a 2019-20-as szezon a magyarországi pályafutása második legjobb éve volt. Most viszont kijelenthető, hogy a kecskeméti, magyarországi pályafutását azért fejezi be, mert szeretne együtt lenni a családdal. Hogyan élte meg ezt a helyzetet az édesapa és a profi sportoló kettős szerepében?
- Sokáig nem beszéltünk erről szinte senkivel, csak azzal foglalkoztunk, hogy David meggyógyuljon. Most úgy gondoljuk, hogy talán a mi történetünk segíthet a hozzánk hasonló helyzetbe kerülő szülőknek. Segíthet abban, hogy elfogadjuk, minden nap újabb reményt hoz. A feleségem, Sonja 2020. január 8-án valami furcsát vett észre David hasában. A gyors vizsgálatokon megtudtuk, hogy Davidot sajnos egy súlyos betegség támadta meg, azt mondták, Wilms tumor, veserák. Az első pillanatokban természetesen összeomlottunk, hihetetlennek tűnt, hogy a kisfiunkkal történik meg mindez, akinek semmilyen látható tünete nem volt, és nem is értette, miért sírunk. Nagyon gyorsan össze kellett szednünk magunkat, és csak arra gondolni, hogy hogyan segíthetjük David gyors gyógyulását a leginkább. Úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk, kerestünk egy ilyen esetekkel foglalkozó orvost, akivel szinte azonnal elkezdődött a harc David életéért. Hetekig készítették a fiunkat a műtétre, ami három és fél órán át tartott, összesen huszonnégy kemoterápiás kezelésen vett részt. Sokat olvastunk erről a betegségről, jókat és sok rosszat is, de végig hittünk az orvosunkban, aki azt mondta az első találkozáskor, hogy majdnem biztos David teljes felépülésében. Tavaly ősszel fejeződött be a kezeléssorozat, rendszeresen kell kontrollra járni, de most azt mondhatom, hogy David nagyon jól van.
És közben mentek a meccsek Kecskeméten…
- Semmiképpen nem akartam kilépni a csapatból, ezért a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy amikor éppen nincs rám nagy szükség, visszajövök. Volt, hogy csak a meccsre érkeztem, volt, hogy edzéseken is itt voltam. Éreztem, hogy a csapattársaim, az edző, Forray Gábor és az egész klub mennyire megértő. Úgyhogy jöttem, amint tudtam. Emlékszem, hogy minden héten kilencszáz kilométert autóztam, mert a családommal kellett lennem, de nem akartam magára hagyni a csapatot. Talán ugyanúgy néztem ki a pályán, mint előtte, pedig attól a pillanattól, hogy megtudtam David betegségét, semmi sem volt ugyanaz a lelkemben. Márciusban éreztem, hogy a testem és a lelkem elfáradt… Hála istennek, David jól van, és ma csak ez számít.
Igaz az a történet, hogy amikor David született, akkor is a csapattal maradt a klub engedélye ellenére, és csak a meccs után utazott haza?
- Igen. Nem volt lehetőség apás szülésre, és megbeszéltük a feleségemmel, hogy úgyis csak a szülés után lesz rám szükség, szóval lejátszottuk a meccset, a csapattársak és mindenki más is gratulált, majd mentem haza.
Kemény nő a felesége!
- Sonja hihetetlen. Ő a családom alapja, a legfontosabb személy. Valóban kemény, mindannyiunknak ő a támasza, de nagyon érzelmes és temperamentumos is tud lenni. Nem véletlen, nyolc évig latin táncos volt.
Marko Derasimovicról az a kép él majd Magyarországon, hogy volt itt egy játékos, aki meccseket nyert, akit tudása, képzettsége, játékintelligenciája miatt a szakemberek a magyar bajnokság legjobb játékosai között emlegettek, aki egyéniségével, mindig mosolygós, szerény, stílusával hamar a szurkolók kedvence lett, akire a csapattársak, vagy az edző bármikor számíthatott, és aki a végsőkig lojális volt klubjával. De ha csak a gondolat első felét vesszük most figyelembe, akkor adódik a kérdés: miért maradt? A képességeivel, a tapasztalatával a magyarnál erősebb, gazdagabb bajnokságban is megállta volna a helyét. Biztosan voltak ajánlatai, miért nem próbálta ki magát? Vagy fogalmazzunk úgy: mi tartotta tíz szezonra Kecskeméten?
- Ez egyszerű. Kecskeméten a kezdetektől azt kaptam, amit karrierem során korábban kerestem. Volt egy edző, aki feltétlenül hitt bennem, ez minden sportoló számára kulcskérdés. Minden évben fontos szerepem volt a csapatban, mondhatom, alapembere lettem a közösségünknek. És nem utolsó sorban ott van a szurkolók szeretete, ami olykor megható, olykor inspiráló, ezek nélkül nagyon nehéz harcolni egy klubért, egy csapatért. Talán sokan hitetlenkednek, de nekem ezek nagyon fontosak voltak, itt tartottak. Minden szezon végén, vagy sokszor már szezon közben meghosszabbítottuk a szerződésemet, s persze kaptam eleinte ajánlatokat máshonnan is, de később ezek is elmaradtak…
Hogyan került Kecskemétre?
- Stojan Ivkovic hívott.
Mit jelent a mai szövetségi kapitány az ön karrierjében? Mi a szerepe az életében?
- Mit mondhatnék arról az emberről, aki elhozott engem Kecskemétre, és tíz évet töltöttünk együtt! Edző, aki a csapat minden pillanatával és a pálya minden szegletével foglalkozik. Elképesztő, hogy mennyit javított rajtam ebben az időszakban! Emlékszem, az első évemben olyan akciót rajzolt nekem, amelyről fogalmam sem volt, hogy jól meg tudom-e csinálni, de ő látta bennem a lehetőséget. Aztán ezt a figurát minden szezonban játszottuk. Sok nehéz döntést hoztunk együtt, és ő mindig támasz volt számomra, legyen szó a sportról vagy magánéletről. Nagyon hálás vagyok neki mindenért, amit tanultam!
Apa-fiú kapcsolat
- Már az első nap, mikor belépett az öltözőbe, látszódott rajta, hogy egy igazán jó ember, és ez nem változott tíz év alatt – mondta Marko Derasimovicról Ivkovics Sztojan. – Az én karrieremet is nagyon sokat segítette. Alázatával, profizmusával, győzelembe vetett hitével mindig lehetett rá számítani, kiváló ember, igazi példakép. Ha lehet így fogalmazni, apa-fiú kapcsolat lett a miénk. Szoros kötelék alakult ki közöttünk, és természetesen tartani fogjuk egymással ezután is a kapcsolatot.
Emlékszik az első kecskeméti mezben játszott mérkőzésére?
- Nagyon jól emlékszem az első meccsemre, idegenben léptünk pályára, és sajnos vesztettünk. Szerencsére vannak ennél szebb emlékeim is. Ami elsőre beugrik, az a Szolnok elleni bajnoki döntő, a saját csarnokunkban játszottunk teljes telt ház előtt, és bár kikaptunk, a szurkolók sokáig éltettek minket. Talán ez volt a legjobb meccsem a KTE-ben.
Tíz szezon alatt sok játékossal játszott együtt. Van közöttük olyan, aki valamiért kiemelkedik a többiek közül?
- Találkoztam több olyan játékossal, akik a barátaim maradtak, akikkel a pályán és a pályán kívül is nagyon jól érzem magam. Karahodzic Kemal és Wittmann Krisztián azért is különleges számomra, mert velük töltöttem együtt a legtöbb időt a kecskeméti csapatban. És meg szeretném említeni Vojvoda Dávidot is, akit ellenfélként nagyon tiszteltem. Amikor extra motivációval játszott, lehetetlen volt jól védeni.
Búcsúzik Markotól a csapatkapitány, Wittmann Krisztián is
- Nagyon örülök, hogy több szezonon át csapattársak lehettünk, élmény volt vele együtt játszani. Nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is mindig lehetett rá számítani, egy csupaszív ember. Ha lehetne választani egy ötöst, kikkel szeretnék majd egyszer még pályára lépni egy öregfiúk búcsúmeccsen, akkor ő mindenképpen benne lenne. Nehéz időszakon ment át a családjával együtt, de hála istennek már mindenki egészséges, és ez a legfontosabb. Csak csupa jót tudok kívánni neki, és bízom benne, hogy még találkozunk!
Ennyi idő, tíz szezon sok változást is hozott a magyar kosárlabdában. Változott a légiósok száma, most van az U23-as szabály, egyre jobb a magyar kosárlabda külföldi megítélése az eredmények alapján. Véleménye szerint erősebb, vagy gyengébb a sportágunk most, mint tíz éve volt?
- Erre a kérdésre egyértelműen azt tudom mondani, hogy rengeteget fejlődött a magyar kosárlabda, sőt meggyőződésem szerint ez a legjobb a régióban. A feltételek, az új csarnokok, a szervezés, a klubok működése, a nemzetközi szereplések, minden magas szintre emelkedett. Úgy gondolom, hogy az U23-as szabály is nagyszerű, mert segíti a fiatal magyar játékosokat abban, hogy minél előbb kapjanak komoly esélyt a játékra.
Immár hazaköltözött Kragujevacba. Mi most a terve? Játszik még esetleg otthon? Vagy valami más irányba megy az élete?
- Tervezem, hogy egy-két évig még játszom itt, Kragujevacban, de persze gondolok a későbbi időkre is. Nyáron elkezdem a tanulást, kosárlabda edzői iskolába megyek.
Ha eszébe jut Kecskemét, akkor mire gondol? Mit jelent önnek ez a város? Mit kapott Kecskeméten, ami hatással van az életére?
- Először is, mindkét gyermekem abban az időszakban született, amikor Kecskeméten kosárlabdáztam. Hana itt kezdte az iskolát, a Petőfi Sándor Általános Iskolában volt elsős, örömmel emlékszik az osztályra, nagyon hálásak vagyunk a tanároknak nagy türelmükért és törődésükért, amit a rövid iskolai tartózkodása alatt tapasztaltunk. Tíz gyönyörű évet töltöttem Kecskeméten, sok csodálatos emberrel találkoztam. Kiváló edzőkkel dolgozhattam, közülük a legtöbb időt Forray Gáborral töltöttük együtt a klubban, igen jól megértettük egymást, de ugyanez elmondható Váradi Kornélra is. Kecskemétre mindig örömmel térek majd vissza, és mindig egy darabja lesz a szívemnek. Ha erre az időszakra gondolok, akkor boldog és elégedett vagyok, mert magamban tudom, hogy a legjobbat adtam ebben a tíz évben, amit csak tudok. És a lelkem is nyugodt, mert talán vissza is tudtam adni valamit azért a sok jóért, amit Kecskeméten kaptam.
Szerző: KTE Kosárlabda Klub, 21-06-30 12:04