A tizedik szezonját zárta a magyar élvonalban Rastko Dramicanin, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét rutinos kosárlabdázója. A szerb játékosnak ez volt a legeredményesebb éve hazánkban, hiszen a Magyar Kupában bronzérmet, a bajnokságban pedig 4. helyet szerzett a csapattal.
"Rendkívül emlékezetes marad számomra ez az esztendő, hiszen korábban sosem értem el a magyar bajnokságban ilyen szép eredményeket – mondta Dramicanin. – Boldog vagyok, hogy részese lehettem a KTE sikereinek, nagy dolgokat vittünk véghez, pláne ha azt nézzük, hogy mennyi sérülés hátráltatott minket a szezon során. Sajnos engem sem került el ez a probléma, a könyököm már javul, és a nyarat annak fogom szentelni, hogy a legjobb formában térhessek vissza majd Kecskemétre. Megtisztelő volt számomra, hogy a klubvezetés továbbra is számít a játékomra, szeretném ezt meghálálni majd a pályán jó játékkal. Úgy gondolom, hogy nagy előnyünkre lesz, hogy a keret nagy része együtt fog maradni, így bizakodva várom a tizenegyedik szezonomat a magyar NB I-ben."
Rastko Dramicanin a 2011-12-es idényben érkezett Magyarországra, egy év szlovákiai szereplés kivételével azóta a magyar bajnokságban játszik, a Jászberény, a Kaposvár és a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét játékosaként eddig 299 magyar bajnoki mérkőzésen lépett pályára.
Szerző: Komáromy András, 22-07-11 13:40