Duna Aszfalt Kupa – új szabályokkal

Pénteken és szombaton rendezi a KTE Kosárlabda Klub Kft. hazai felkészülési tornáját, a Duna Aszfalt Kupán a házigazda mellett a Naturtex SZTE-Szedeák, a Jászberény és a DEAC vesz részt.

Az első napon a Mercedes-Benz Sport Akadémián zajlanak majd a mérkőzések – zárt kapukkal.

Szombaton, a Messzi István Sportcsarnokban azonban már a szurkolók is megnézhetik a formálódó csapatokat, hol is tartanak a játékosok a felkészülésben két héttel a bajnoki rajt előtt. A nézőknek ugyanakkor már készülniük kell az új szabályokra, amelyek a járványügyi helyzet miatt az elkövetkező hetekben meghatározzák azt, hogyan is lehet a helyszínen szurkolni.

A nézők a Messzi István Sportcsarnok főbejáratán léphetnek be (kapunyitás 14 órakor), itt hőmérséklet ellenőrzésen (max 37,5 °C) és kézfertőtlenítésen esnek át. Fontos, hogy a csarnokba csak maszkban lehet belépni, és ezt a benntartózkodás idején mindvégig használni kell, figyelemmel a helyes maszkhasználatra (az orrot és szájat is takarnia kell a maszknak)!

A létesítménybe kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató személy léphet be. Ha valaki a COVID-19 betegséggel összefüggésbe hozható tüneteket mutat, és/vagy a testhőmérséklete meghaladja a 37,5 °C-t, a belépést meg kell tagadni. Amennyiben feltételezhető, hogy testhőmérséklete egyéb körülmény miatt (futás, napon történő huzamosabb tartózkodás, stb...) is megemelkedhetett, 5 perc elteltével ellenőrző mérést kell elvégezni. Amennyiben az ellenőrző mérés is 37,5 °C-ot meghaladó testhőmérsékletet eredményez, az érintett személy a sportlétesítménybe nem léptethető be.

A lelátón a lezárt helyekre nem szabad ülni (1,5 m biztonsági távolság), és tilos minden fizikai kontaktus a csapatokkal. Az összes közös használatú területen (szociális helyiség, büfé, folyosó) be kell tartani a 1,5 m biztonsági távolságot.

Kérjük szurkolóinkat, hogy önmaguk és a közösség egészsége érdekében, ahogyan a mindennapokban, úgy a csarnokban is tartsák be a szükséges szabályokat, mossanak kezet és használják a kihelyezett fertőtlenítőket. 

 

Program

 

2020. szeptember 18. péntek

helyszín: Mercedes-Benz Sport Akadémia - zárt kapus meccsek!

15.30   DEAC- Jászberényi KSE (bemelegítés 15.00-tól)
Jv.:, Dr. Mészáros B., Fodor A., Lengyel Á. (Bacsfay Gy.) 

18.00   KTE-Duna Aszfalt- Naturtex -SZTE-Szedeák
Jv.: Kapitány G., Goda L., Rácz Zs. (Bognár T.)

 

2020. szeptember 19. szombat

helyszín: Messzi István Sportcsarnok

14.30   Mérkőzés a 3. helyért (bemelegítés 14.00-tól)
Jv.: Frányó P, Minár L., Rácz Zs. (Bacsfay Gy.) 

17.00   Döntő
Jv.: Győrffy P.A., Nagy V., Fodor A. (Bognár T.)  

 

 A mérkőzésekre a belépés díjmentes.

Szerző: Komáromy András