Egylabdás meccset vívtunk a Falcoval

Kedden hazai pályán folytatódott az alapszakasz a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára. Váradi Kornél legénységének nem volt könnyű feladata, hiszen a címvédő szombathelyieket látták vendégül a Messzi István sportcsarnokban. Egylabdás meccsen végül a Falco KC örülhetett a győzelemnek.

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét hozta el a labdát a feldobást követően, majd Karahodzics az első támadásból rögtön eredményes volt, 2-0. Csatlakozott hozzá Thomas is, majd Doktor révén a Falco is megszerezte első kosarát, 4-3. Váradi Benedek révén aztán fordítottak a vendégek, ám Wittmann révén azonnal egalizált a kecskeméti alakulat, 8-8. A negyed derekán ötpontos fórt (10-15) alakítottak ki a vasiak, amit aztán növelni is tudtak, így 13-22-nél időt kért Váradi Kornél a hazai oldalon. Jaramaz révén megindult a zárkózás, majd Dramicanin és Karahodzics is fontos kosarakat szerzett, 22-27. Az első tíz perc végül 24-30-cal ért véget. 

Két vendég kettessel folytatódott a csata (24-34), majd Wittmann egy tőle már megszokott palánkos dobással hozta feljebb a KTE-t, 26-34. Derasimovic kettő plusz egyes akciója után 29-34 állt már a táblán. Állandósult az ötpontos differencia, majd gyors kosárváltások után Thomas hármasával, 40-44-re módosult az eredmény. A félidő előtt még tovább lehetett volna zárkózni, ám kimaradtak a helyzetek, 46-51-tel vonulhattak pihenőre a felek.

Elcsent labdából indulhatott a Falco, Perl pedig értékesítette a ziccert, 46-53. Derasimovic betörése után az etap első kecskeméti kosara is megszületett (48-55), ám Váradi triplája tízpontosra hízlalta a különbséget, 48-58. Barac kettese után, 50-62-nél időt kért a kecskeméti szakmai stáb, Dramicanin pedig pontgyártsába kezdett, ám a Falconak rendre volt válasza, 54-65. Kucsera trojkája jókor érkezett (59-65), majd Derasimovic is higgadt volt, 61-65. A hazai rohanás taktikai értekezletre késztette a szombathelyieket kicsivel három perccel a harmadik felvonás vége előtt. Váradi és Barac gyors kosarai után már a hazaiak mestere kérte ki idejét 61-69-nél. Az etap egy Váradi Benedek kettessel zárult, így 66-76-tal jöhetett a záró negyed.

Szombathelyi hármasra büntetőkkel válaszolt a KTE, 68-79. Nagy rohamot indítottak ezt követően Wittmannék, s 76-81-re jöttek fel, erre pedig időkéréssel reagáltak a vendégek. Kiváló védekezés után Karahodzics kosarával már csak három egység volt a csapatok között, 78-81. Percekig felváltva estek a kosarak, majd négy minutummal a vége előtt Váradi Benedek palánkos hármasa után kellett időt kérnie testvérének, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzőjének, Váradi Kornélnak, 83-91.Jaramaz állhatott a vonalra, ám csak egyszer volt pontos, majd Dramicanin harcolt nagyot, és termelte be a palánk alól (86-91), utána pedig Jaramaz kintről süllyesztett el egy rendkívül fontos triplát, 89-91. Perl a sarokból válaszolt (89-94), az ellentámadásból pedig Dramicanin is megmutatta tudását, 92-94. Keller kettese már az utolsó percet nyitotta meg (92-96), majd Karahodzics büntetőzhetett, ám csak a második ment be, 93-96. Keller zsákolt nagyot (93-98), és fent maradt egész pályán védekezni a Falco, ám Wittmann végig tudott robogni, 95-98. Hét másodperc volt vissza, Cleveland ütött oda, Perl pedig kétszer próbálkozhatott a vonalról, és mindkétszer megremegett a keze. Wittmann igyekezett hármassal egálra menteni, ám már hamarabb faultolták. A büntetők közül elsőt magabiztosan bedobta, majd a gyűrűre vágta a labdát, hogy lepattanót szedve esély legyen a hosszabbítás kiharcolására, ám egy vendég játékos kaparintotta meg a játékszert, így 96-98-ra a Falco KC nyert.


Váradi Kornél értékelése: Gratulálok a Falconak, és az öcsémnek is, extra teljesítménnyel segítette ma nehéz helyzetben lévő csapatát. Nehéz mit mondani egy ilyen meccs után. 72 óra alatt két olyan meccset játszottunk, ami nagy energiákat emésztett fel. Egy négy hosszabbításos mérkőzés után szoros meccset tudtunk játszani a Falcoval, ezért gratulálok a csapatomnak. Küzdöttünk végig, egylabdás meccs volt ez is. Fontos lesz, hogy szombaton visszatérjünk a győzelem útjára az OSE ellen. Mindent megteszünk, hogy sikerrel vegyük azt a találkozót.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Falco Vulcano Energia KC Szombathely 96-98 (24-30, 22-21, 20-25, 30-22)
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, 8. fordulóból elhalasztott mérkőzés
2021.03.09., kedd 17:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Minár László Balázs, Makrai Márton
MKOSZ ellenőr: Bodrogváry Iván József

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Wittmann 15/6, Thomas 11/3, Derasimovic 15/3, Kucsera 3/3, Karahodzics 15. Cserék: Lukács -, Jaramaz 14/3, Dramicanin 19/6, Horti 4.
Vezetőedző: Váradi Kornél

Falco KC: Anderson 13/9, Váradi 33/15, Doktor 7/3, Barac 10, Keller 10. Cserék: Perl 21/6, Kovács -, Dancsecs -, Lake 4.
Vezetőedző: Gasper Okorn

Szerző: Komáromy András, 21-03-09 19:33