Június 28-án találkozik Kecskeméten a magyar válogatott, majd 30-án már el is utazik Japánba, ahol július 7-től felkészülési tornán vesz részt a nemzeti csapat. Ennek kapcsán Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány nyilatkozott a BB1.hu-nak.
Közel egy hónapja ért véget a magyar bajnokság. Hogyan teltek azóta a napjai?
– Ez az egy hónap elég volt arra, hogy a játékosok regenerálódjanak. Egy nehéz év áll mögöttünk, hiszen a koronavírus okozta sok bizonytalanság nehéz feladat elé állított mindenkit. A bajnokság elején elég lehangoló volt bizonyos emberek véleményét olvasni. Sokan elveszítették a hitüket abban, hogy ez a honi pontvadászat végig megy. Szerencsére akinek hinni kellett – a klubok, a városok, a szponzorok, a játékosok, az MKOSZ – végig tudta csinálni. Gratulálok mindenkinek ezért! Egy nagyszerű döntőt láthattunk, ráadásul a szurkolók is ott lehettek. Gratulálok a Falcónak a bajnoki címhez és gratulálok a Szolnoknak, amely túlteljesítette az előzetes elvárásokat, nagyon szép kosárlabdát játszottak.
Mit terveznek a nyárra a válogatottal?
– Június 28-tól körülbelül két hetet fogunk eltölteni Japánban, ahol számunkra tökéletesek lesznek a körülmények. Össze leszünk zárva, nagyon régen voltunk már így együtt. Hosszú idő után tudunk újra csak az edzéssel és a kosárlabdával foglalkozni. Kisebb nagyobb változásokkal ez a keret fog nekimenni a világbajnoki selejtezőknek is.
Milyen változások várhatóak a keretben?
– Az ukrajnai kerethez képest annyi változás történt, hogy Golomán György utazik velünk, míg Filipovity Márkó jelezte, hogy ki szeretné próbálni magát Amerikában. Ő rászolgált arra a válogatottban, hogy elengedjük. Jeleztük mindenki felé, aki eddig nem volt a nemzeti csapat tagja, hogy az ajtók nyitva állnak mindenki előtt. Fel vettük mindenkivel a kapcsolatot, hogy aki nem vett részt az Eb-selejtezőkön, az a kontinensviadalon sem szerepel majd, de a világbajnoki selejtezőre egy új válogatott programot tervezünk. Megkérdeztünk mindenkit, aki korábban lemondta a szereplést, hogy változott-e a helyzet, de senki nem jelentkezett.
A magyar válogatott utazó kerete:
Pongó Marcell (Crailsheim Merlins), Allen Rosco (Niigata Albirex), Keller Ákos (Falco), Vojvoda Dávid (Alba), Szabó Zsolt (Alba), Fazekas Máté (KTE), Golomán György (Spirou Basket), Ferencz Csaba (Körmend), Horti Bálint (ZTE), Lukács Norbert (Alba), Perl Zoltán (Falco), Eilingsfeld János (Paks), Váradi Benedek (Falco), Benke Szilárd (Falco)
A magyar válogatott mérkőzései (helyi idő szerint):
július 7., szerda, 19:00, Magyarország – Japán
július 9., péntek, 15:00, Magyarország – Finnország
július 11., vasárnap, 18:00, Belgium – Magyarország
Szerző: Komáromy András, 21-06-22 15:36