Fegyelmezett csapatjátékra lesz szükség a ZTE ellen

Pénteken ismét a ZTE-vel csap össze a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, ám ezúttal már hazai környezetben, a Messzi István sportcsarnokban.

Friss és kellemes emlékei vannak a kecskemétieknek a Zalakerámia ZTE KK-t illetően, hiszen kedden már összecsaptak egymással az együttesek a Zalaegerszegi Városi Sportcsarnokban, és Váradi Kornél tanítványai bizonyultak jobbnak 83-94-re, újabb értékes idegenbeli sikert elkönyvelve.

Január 22-én, pénteken 17 órától a Messzi István sportcsarnokban újra parkettre lépnek egymás ellen a gárdák az alapszakaszban. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője, Váradi Kornél szerint veszélyes ellenfél a ZTE, így ezúttal is fegyelmezett játékot kell bemutatniuk ellenük:

 

- Minden mérkőzés más, nem szabad kiindulni csak az első, zalaegerszegi összecsapásból - nyilatkozta Váradi Kornél a meccset megelőzően. -  A ZTE egy nagyon veszélyes, alakulófélben lévő együttes. Sok kiváló játékosuk van, őket sikerült a legutóbb jól levédekezni, ez is a siker kulcsa volt. Fontos lesz most is, hogy végig fegyelmezetten, csapatként kosárlabdázzunk, és kontrolláljuk a ZTE gyors támadójátékát. Sorozatterhelés okozta kisebb-nagyobb sérüléseink vannak, aki hadra fogható lesz, mindent meg fog tenni az újabb sikerért - zárta gondolatait.


Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Zalakerámia ZTE KK 
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, 20. forduló
2021.01.22., 17:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Farkas Gábor, Pozsonyi László
MKOSZ ellenőr: Faidt Mihály

U20-as kezdés: 14:00

Szerző: Komáromy András, 21-01-21 12:43