Fegyelmezett játékra lesz szükség a JKSE ellen is

Győzelemmel zárult a 2020-as év, és az új esztendőben is sikerrel debütálna a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét.

Január 3-án, 17:00 órakor a Jászberényt fogadja a bajnokság folytatásában a Messzi István sportcsarnokban Váradi Kornél együttese. Az eddig nyeretlen, ám jelentősen megerősödött JKSE-t ellen is maximális koncentrációra lesz szükség, hogy tovább gyarapítsák a kecskeméti győzelmek számát. 

A DEAC elleni siker nagyon fontos volt a legutóbb. Az új játékos, Jaramaz is sikeresen debütált. Mi a véleménye róla?

-         Tudtuk, hogy egy fizikális mérkőzés vár ránk, erre készültünk, és fel is vettük végig a versenyt velük - fogalmazott Váradi Kornél, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője. Tudatosan lassítottuk a játékot, és arra is nagy figyelmet szenteltünk, hogy ne birtokolják sokat a labdát, hiszen a dinamikus, gyors kosárlabdát favorizálják. Ezeket a feladatokat jól megoldottuk, és támadásban is jól járattuk a labdát az agresszív védekezés ellen. Többen megjegyezték a meccset követően, hogy Wittmann Krisztián ezúttal nem szerzett pontot. Ennek az az oka, hogy sokszor ketten védekeztek rajta,  ő pedig rutinosan leosztotta a játékszert, és helyzetbe hozta társait. Ez is kellett a csapat sikeréhez, na meg persze az a küzdőszellem, ami az egész keretre igaz, hogy tűzön, vízen át mennek egymásért. Az új igazolásunk, Nemanja Jaramaz jól debütált, gyorsan megy a beillesztése a csapatba. Sokat tapasztalt, magasan képzett kosárlabdázó, aki nagy segítségünkre lesz a bajnokság folytatásában.

Vasárnap az a Jászberény érkezik, amely jelentősen átalakult az elmúlt hetekben. Mennyiben nehezítette meg ez a felkészült? Mit vár az összecsapástól?

-         Ez a Jászberény már nem az a Jászberény lesz, amit az elmúlt időszakban láthattunk. Igazoltak négy légióst, akik már bizonyítottak más csapatokban Magyarországon. Kinney és Coleman már sokat letettek az asztalra, míg Williams egy nagyon veszélyes dobójátékos, akiben biztos dolgozok a bizonyítási vágy, miután elküldték Körmendről. Primorac pedig harcos játékáról ismert center, aki rutinjával sokat hozzá tud tenni a JKSE játékához. A magyar mag is mindig nagy energiával játszik, és én úgy gondolom, hogy az elmúlt időszakból a fiataljaik is tudtak profitálni, szerezhettek kellő rutint az élvonalban. Nem úgy tekintünk a mérkőzésre, hogy a sereghajtó érkezik hozzánk. Minden összecsapásra, így erre is maximálisan felkészültünk, kielemeztük játékukat. Fontos lesz, hogy a légiósaikat meg tudjuk állítani, és hogy a saját ritmusunkban tudjunk kosárlabdázni. Most egy hónapon át rendkívül sűrű lesz a program, mentálisan és fizikálisan is csúcsra fog járni a csapat. Egyértelműen az a célunk, hogy 2021-et sikerrel kezdjük, ehhez pedig az kell, hogy fegyelmezett, agresszív védekezés, és türelmes támadójáték jellemezzen bennünket, ahogy az az előző bajnoki meccsünkön is volt.

 

Duna Aszfalt -DTKH Kecskemét – JKSE
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, 11. fordulóból halasztott mérkőzés
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Horváth Csongor Béla, Makrai Márton
MKOSZ ellenőr: Balogh László

U20-as találkozó kezdés: 14:00.

Szerző: Komáromy András, 21-01-02 17:55