Fontos kecskeméti siker született a fővárosban

Minden negyedet megnyerve, magabiztosan nyert a Ludovika Arénában a Honvéd ellen a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét.

Townes révén szerzett vezetést a Kecskemét, majd több kihagyott lehetőség után a Honvéd fordítani tudott, 4-2. A KTE amerikai játékosa egalizált ziccerből, majd kiosztott egy asszisztot Borisovnak, aki az első hármast dobta az összecsapáson, 4-7. A fővárosi gárda zárkózott, ám Dramicanin kettesei tartották előnyben a vendégeket, 8-11. Tanoh trojkája után 11-11-re módosult az eredmény, sőt egy újabb villanását követően ideiglenesen az előnyt is magukhoz ragadták, 14-13. Wittmann és Ivkovic villanásaival azonban fordult a kocka, 14-18. Demeter távolija egy pontra csökkentette a differenciát, 17-18-cal zárult az első tíz perc.


Kapkodó játékkal tértek vissza az együttesek, aztán Townes és Wittmann pontjaival 17-22-re tudott meglépni a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, amely folytán időt kért a budapesti házigazda. Ivkovic újabb triplát süllyesztett el, 17-25. Borisov és Townes kettesei után már tíz egység volt a felek között a különbség, 19-29-nél újabb hazai időkérés következett. Éledezett a hazai csapat, és sikerült faragni lemaradásukból, 23-30. Újabb lendületre kapott a KTE, Wittmann büntetői és Ivkovic hármasa után már 23-35 állt a táblán. A félidőre végül 27-35-tel vonultak a csapatok.


Szünet után Klobucar tört be, és kettő plusz egyes akció volt törekvésének jutalma, 27-38. Simon hármasával tartotta a lépést a Honvéd, majd Peringer a palánk alól volt eredményes, 32-38. Mijovic tempójára Karahodzics válaszolt villámgyorsan, aztán Townes süllyesztett el jó ütemű trojkát, 34-43. Ivkovic büntetőivel újra tíz pont fölé növelte fórját a KTE az etap derekán, 36-47. Forray Gábor legénysége magabiztosan játszott ezt követően is, a dudaszó pillanatában eleresztett távolival viszont sikerült némileg közelebb férkőznie a Honvédnak hozzájuk, 44-53.


Mijovic hatalmas szerencsével tudott kosarat szerezni, 46-53. Karahodzics nyitotta meg vendég oldalon az utolsó felvonásban a pontgyártást, büntetői közül a második volt pontos, 46-54. Dramicanin is vonalra állhatott, ő mindkettőt bevágta, 46-56. Kapkodott a Honvéd, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét gépezete viszont olajozottan működött, Wittmann hármasával 48-61-re léptek meg. A házigazda időkéréssel reagált, Demeter távoli dobása bement, 51-61-nél Forray Gábor szakította meg a játékot taktikai értekezlettel. Szépen járt a labda, Borisov a sarokban üresen maradt, és neki ez onnantól már nem volt kihívás, 51-64. Rohant az eredmény után a fővárosi gárda, dobóformájuk viszont nem javult, míg a Kecskemét rutinosan őrizte előnyét, és megérdemelten nyerte meg az összecsapást. A végeredmény: 57-68.

Forray Gábor vezetőedző értékelése: Örülök a győzelemnek, az idegenbeli siker ebben a bajnokságban különösen sokat ér. Ez volt az a mérkőzés, amit mindenképp meg kellett nyernünk. Több vereséggel a hátunk mögött érkeztünk, és nehezen, de sikerült átlendülnünk a holtponton. A védekezésünk működött, tudtuk limitálni a Honvédot, ez hozta meg a sikerünket. Végig kézben tartottuk a meccset, ami nem kis dolog, mert a Honvéd szívós csapat, derekasan küzdöttek. A padról is jól szálltak be a fiatalok, ez a jövőre nézve nekünk nagyon fontos. Készülünk tovább, mert szombaton újabb sorsdöntő meccs következik Kaposváron. 

Budapest Honvéd - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 57-68 (17-18, 10-17, 17-18, 13-15)
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 8. forduló
2022. november 30., szerda 19.00 @ Ludovika Arena
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Fodor Attila, Rácz Zsolt Róbert
MKOSZ ellenőr: Dernei Gábor

Honvéd: Simon 11/6, Tanoh Dez 10/6, Mijovic 15/3, Demeter 14/6, Peringer 4. Cserék: Hajdú -, Kopácsi -, Takács D. 3/3, Reizinger -, Csomós -.
Vezetőedző: Baksa Szabolcs

Kecskemét: Townes 13/3, Wittmann 9/3, Ivkovic 11/9, Borisov 12/6, Karahodzics 5. Csere: Klobucar 7, Kucsera 2, Fazekas -, Dramicanin 9.
Vezetőedző: Forray Gábor

 


https://netcasting4.webpont.com/?hun_1748

Szerző: Komáromy András, 22-11-30 20:45