Szombaton 18:00 órakor az Arena Savariaban lép pályára Szombathelyen a KTE-Duna Aszfalt együttese. Forray Gábornak nincs könnyű feladata, lesznek hiányzók, és természetesen a bajnoki címvédő ellen sosem egyszerű, pláne idegenben.
A két csapat kecskeméti meccsén Falco-győzelem született: 81-93-ra végződött az összecsapás.
A mostani találkozó más lesz, nem lesz teljes a Forray-alakulat, Derasimovic és Hegedűs nem lesz ott a csapattal Szombathelyen.
A vezetőedző így látja az esélyeket a bajnoki mérkőzést megelőzően:
- Egyértelműen a bajnoki címvédő az esélyese a mérkőzésnek. Továbbra is tartom, hogy a legjobb csapat a bajnokságban, magasan kiemelkednek a mezőnyből. Hazai pályán megmutattuk, hogy teljes kerettel felvehetjük a versenyt ellenük. Az utóbbi időben azonban vékony jégen táncoltunk, és sajnos közbejöttek olyan nem várt események, amelyek felülírták a terveinket, a csapat életét. Ezek fontosabb dolgok, mint a kosárlabda, vagy a sport. Most ebben a nehéz szituációban vagyunk. Alapemberünkre, aki a magyar bajnokság egyik legponterősebb játékosa, nem tudunk számítani ezúttal. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy feltett kézzel mennénk Szombathelyre, nem olyan fából faragtak minket. Mindent megteszünk, hogy méltó ellenfelei legyünk a Falcónak. A héten inkább saját magunkkal foglalkoztunk, a saját játékunkat csiszoltuk. Úgy alakítottuk ki a menetrendet, hogy mire újra kompaktak leszünk, addigra mind mentálisan, mind fizikálisan készen álljunk, hogy visszatérjünk arra a pályára, ami jellemző volt ránk a szezon elején. Ahogy az eddigi sikereket csapatként éltük meg, úgy most a kihívásokat is együtt kell megoldanunk. Én biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni is fog!
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - KTE-Duna Aszfalt
2020.01.25. 18:00 Arena Savaria
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Boros Tamás, Kovács Nimród János
MKOSZ ellenőr: Faidt Mihály
Szerző: Komáromy András, 20-01-23 12:02