Másfél év után tér vissza a Duna Aszfalt-DTKH Kecskeméthez Forray Gábor. A szakember azt követően kapta meg a vezetőedzői posztot, hogy az eddigi vezetőedző, Váradi Kornél lett az MKOSZ főállású szövetségi edzője a 2023-as hazai rendezésű világbajnokságra készülő U19-es magyar válogatott mellett. Forray korábban 153 A-csoportos meccsen irányította vezetőedzőként a kecskeméti csapatot, most pénteken a Szeged ellen ez a szám tovább bővül majd.
- Mindenekelőtt szeretnék gratulálni Váradi Kornél kollégámnak – kezdte Forray Gábor. - A felkérés az U19-es magyar válogatott élére egy hazai rendezésű világesemény előtt óriási megtiszteltetés nemcsak számára, hanem a kecskeméti kosárlabda iskolának és a felnőtt válogatott szakmai stábjának is, amelynek Kornél is tagja.
Másfél éve volt, hogy utoljára irányította a kecskeméti felnőtt A-csoportos kosárcsapatot, majd idén nyárig Székesfehérváron dolgozott vezetőedzőként. Hogyan teltek az elmúlt hónapok az ön életében?
- Természetesen nem szakadtam el a sportágtól. A nyáron a férfi felnőtt kosárlabda-válogatott szakmai stábjának tagjaként vettem részt Japánban egy nagyon hasznos tornán, ahol mindannyian rendkívül sokat tapasztaltunk a nemzetközi kosárlabdából. Ezt követően is folyamatosan képeztem magam, valamint tanítottam a II. Rákóczi Ferenc iskolában testnevelőként. Sokan azt is biztosan tudják, hogy az M4 sportcsatornán a kosárlabda mérkőzéseken szakkommentátorként kérték ki a véleményem fordulóról fordulóra.
Meglepődött a kecskeméti vezetőség felkérésén?
- Nem tagadom, váratlanul ért a megkeresés, hiszen Váradi Kornél jól felépítette a csapatot, és eredményesen is szerepelt az együttes a bajnokság első fordulóiban. Ám az U19-es vébére készülő válogatotthoz való kinevezése új helyzetet szült. Kecskeméten élek, itt lettem profi edző, mindig megkaptam a támogatást és bizalmat a KTE-nél, így nem volt kérdés, hogy elvállalom a feladatot.
Amióta távozott, új légiósok érkeztek a keretbe, de a csapat túlnyomó részével már dolgozott éveken át. Mire koncentrált leginkább a felkészülés során a pénteki meccset megelőzően?
- A keretet erősnek tartom, fontos, hogy a fiatal kosárlabdázók is egyre markánsabb szerepet vállalnak a feladatokból. Az eddigi értékekre fogunk építkezni ezután is, nagy felelősség számomra is, hogy az eddig felépített magas színvonalat tudjuk tartani. Az új játékosokkal természetesen még jobban meg kell ismerkednem, tudnom kell, kinek milyen a habitusa, ám itt sem indulok nulláról. Jaramaz játéktudását ismerem, hiszen készültünk belőle még az Albával. Pollard-ot tavaly nyáron vittem volna Fehérvárra, de végül a Telekom Bonnt választotta. Az ő kvalitásai is világosak számomra. Milutinovic-ról pedig az eddigi, magyar bajnokságban játszott meccsei alapján van pozitív benyomásom. A csapat többi tagjával pedig már dolgoztunk együtt, jól ismerjük egymást, úgyhogy a munka zavartalanul folyik tovább, és ebben a korábbi szakmai stáb is segítségemre van, hogy minden gördülékenyen menjen. Mindenki a tudása legjavát teszi bele a közösbe a pénteki, Szeged elleni hazai meccsbe. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak, és szurkolnak majd nekünk ezen a mérkőzésen is!
Szerző: Komáromy András, 21-10-20 14:07