A vezetőedző nosztalgikus hangulatba került a paksi kupaderbi kapcsán.
Forray Gábor vezetőedző értékelése: Szeretnék gratulálni mindkét csapatnak, mert a mai meccs jó propagandája volt a kosárlabdának. Kiváló hangulatú, egylabdás kupaderbi volt, amelyet a végén mi tudtunk megnyerni. Azt gondolom, mert megérdemelt volt a siker, mert az összecsapás túlnyomó részében mi vezettünk. A kritikus pillanatokban mindig meg tudtunk újulni. A győzelem kulcsa az volt, hogy nem kaptunk tranzícióból sok pontot. Kicsit nosztalgikus is volt számomra ez a helyszín, mert 2006-ban itt lett a Kecskemét kupagyőztes. Az akkori stábból hárman most is a hírös városi sikerekért dolgozunk: Sörös Jenő ügyvezető, Kovács István „Doki” és jómagam. Nagyon boldog vagyok, hiszen a tavalyi év után ismét négy között vagyunk. Köszönjük a kecskeméti szurkolóknak, hogy elkísértek, és végig buzdítottak minket. Innentől a hétvégére fókuszálunk.
A 32 pontig jutó Marques Townes értékelése: Egy magas színvonalú meccs volt ez, az utolsó másodpercekig küzdött mindkét csapat a hétvégi négyes döntőért. A végén mi voltunk koncentráltabbak, örülök, hogy sikerült ezt a fontos és kiélezett mérkőzést megnyernünk.
Szerző: Komáromy András, 23-04-05 20:31