Októberben sikerült hazai pályán megverni a Szedeákot, most a Tisza-parton is ez a cél.
Akkor 100-86-ra múlta felül a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a szegedieket a Messzi István sportcsarnokban. Azóta sok minden változott, mindkét együttesnél új vezetőedző irányítja a gárdákat, a Tisza-partiak pedig új légióst igazoltak nemrégiben.
A Kecskemét és a Szeged is vereséget szenvedett az előző körben. A KTE az Alba ellen maradt alul végletekig kiélezett küzdelemben, míg a Szedeák az Oroszlány vendégeként kapott ki. Forray Gábor alakulata a 8., míg a házigazdák a 10. pozícióból várhatják a szombati összecsapást.
- Ugyanazzal az elszántsággal készültünk a szegedi mérkőzésre, mint minden egyes eddigi meccsünkre - nyilatkozta Forray Gábor vezetőedző. - Legutóbb is közel voltunk a győzelemhez, picin múlt, hogy legyőzzük a nagyon erős kerettel rendelkező Alba Fehérvárt. Mostanában a végjátékokból nem mindig mi jöttünk ki jól, ám úgy gondolom, hogy egyáltalán nem játszottunk rosszul. Kisebb-nagyobb sérülések, betegségek továbbra is hátráltatják a munkánkat, a legnagyobb segítség az lenne most számunkra, ha ezek a problémák elhárulnának, és mindenki teljesen egészséges lenne. Bízom benne, hogy a sors visszaadja azt, amit korábban elvett. A munkát becsülettel elvégeztük, a csapat rászolgált arra, hogy visszatérjen a győzelmek útjára. Ami a szombati meccset illeti, nagyon kemény összecsapásra számítok a Szeged ellen. A Tisza-partiaknak alapvetően Persons szabja meg a játékát, a liga második legponterősebb játékosa. Cook és az új igazolásuk, Davis is kiváló kosárlabdázó. Ha őket tudjuk limitálni, akkor lesz esélyünk a győzelemre. Nem vesztettük el a hitünket, teljes erőbedobással azon dolgozunk, hogy mi jöhessünk le szombaton a parkettről győztesen! - zárta gondolatait a tréner.
Naturtex-SZTE Szedeák - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 20. forduló
2022. január 29., szombat 18.00 @ Szeged Városi sportcsarnok
Játékvezetők: Praksch Péter, Török Róbert, Jakab László
MKOSZ ellenőr: Dr. Páli Kálmán
Szurkolói információk
Nincs elővételes jegyértékesítés. Jegyárak a helyszínen: diák/nyugdíjas: 600 Ft, felnőtt: 1200Ft.
A hatályos jogszabályok értelmében a mérkőzést 18 év feletti személyek kizárólag védettségi igazolvány birtokában látogathatják! Kiskorú szurkolók pedig kizárólag 18 év feletti, védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel tekinthetik meg a mérkőzést a helyszínen. Maszk viselése kötelező!
A csarnok címe: 6726 Szeged, Temesvári krt. 33.
Szerző: Komáromy András, 22-01-27 16:19