Forray Gábor: Sikeres szezon áll mögöttünk

A soproni, 7. helyet érő sikert követően Forray Gábor és Kiss Dávid értékelt.

 

Forray Gábor, vezetőedző: Szeretnénk köszönetet mondani a játékosaimnak, kollégáimnak. Köszönöm továbbá a szponzoroknak, Kecskemét városának, hogy lehetővé tették, hogy ebben a szezonban is biztosították a stabil hátteret, és csak a kosárlabdával kellett foglalkoznunk. Ez a mai világban komoly dolog. Véresen komolyan vettük a mai mérkőzést is, szerettük volna megszerezni a 7. helyet. Úgy gondolom, hogy sikeres szezon áll mögöttünk, hiszen a bajnokságban is, és a kupában is tisztességgel helytálltunk. Soha rosszabbat. Szurkolóinknak is jár az elismerés természetesen, hiszen sokszor átsegítettek minket hullámvölgyeken. Sok sikert kívánok mindkét csapatnak a következő évadra.

Kiss Dávid, játékos: Gratulálok mindkét csapatnak. Kemény, szoros meccset játszottunk. Bármelyik fél megérdemelte volna a győzelmet, de természetesen nagyon örülünk, hogy mi nyertünk és szereztük meg a 7. helyet.

Szerző: Komáromy András, 23-05-24 18:48