A végjátékban a rutin döntött, és végül 9 ponttal bizonyultak jobbnak Ivkovic Stojan tanítványai a PVSK-val szemben.
Az első percekben a védekezés dominált mindkét oldalon majd pontgazdag első negyed kerekedett végül, amelyet a házigazda zárt eredményesebben, 23-20. A második negyed elején 33-22-re lépett el a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, köszönhetően a jó védekezésnek, és pontos befejezéseknek. Gyors kosarakkal zárkózott aztán a Pécs, majd a vezetést is magukhoz ragadták 35-36. A szünetre 38-43-mal mehettek a felek.
Gyorsan ledolgozta hátrányát a Kecskemét, 45-43. Nem kímélték egymást a felek, komoly test test elleni csatáknak lehettek szemtanúi a nézők. A harmadik felvonás derekán a PVSK volt pontosabb a támadásokkal, 48-53. Ritmust váltott a hírös városi alakulat, és felzárkóztak két egységre, 59-61. Tetszetős megoldások után a KTE fordított, 64-63. Hol az egyik, hol a másik együttes vezetett, komolyabb fórt nem tudtak kidolgozni egymással szemben, 70-70-nél állt egál a táblán ismét hosszú idő után. Az utolsó percek rohanásából a Kecskemét jött ki jobban, higgadtak maradtak, jól védekeztek, és a befejezéseket sem siették el, így megérdemelten arattak 81-72-es sikert.
Ivkovic Stojan szakmai igazgató értékelése: Úgy gondolom, hogy a csapatok kitettek magukért, gratulálok mindkét gárdának. Szombaton ismét pályára lépünk, a Szegedet fogadjuk 18 órakor a Messzi István Sportcsarnokban. Fontos, hogy le tudjuk mérni fizikálisan mennyire vagyunk jók. A dobóformánk még nem az igazi, de sose legyen rosszabb.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét-PVSK 81-72 (23-20, 15-23, 21-18, 22-11)
férfi kosárlabda felkészülési mérkőzés
2024.09.06., 18:00 Messzi István sportcsarnok
KTE pontszerzők: Wittmann 8/6, Rakicevic 23/6, Ivkovic 1, Lee 21/6, Karahodzics 10, Kelenföldi 8/3, Tóth Barna 5, Schöll 5.
A további hazai felkészülési meccsek menetrendje:
2024. szeptember 7. szombat 18.00 KTE-SZTE
2024. szeptember 21. szombat 18.00 KTE-OSE
Teljes menetrend ide kattintva.
Szerző: Komáromy András, 24-09-06 20:15