A román CSU Sibiu (Nagyszeben) együttesével játszott szombaton a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Temesváron. A háromcsapatos nemzetközi torna első játéknapján győzni tudtak Forray Gábor tanítványai, köszönhetően az 56%-os triplamutatójuknak is.
-Az első félidőben ellenfelünk tudott dominálni, viszont a félidőt követően mi vettük át az irányítást: egalizáltunk, majd a magunk javára fordítottuk a meccset - mondta el a mérkőzést követően Forray Gábor vezetőedző. - Sokféle védekezést alkalmaztak ellenünk, ami számunkra kifejezetten jó volt, hiszen így többféle variációt tudtunk gyakorolni támadásban. Összességében egy küzdelmes és sikeres felkészülési mérkőzésen vagyunk túl - tette hozzá.
Vasárnap magyar idő szerint 16 órakor a házigazda Temesvárral csap össze a hírös városi alakulat. A két gárda nem lesz ismeretlen egymás számára, hiszen korábban Kecskeméten kétszer is összecsaptak már egymással a felkészülési időszak alatt.
CSU Sibiu - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 76-82 (20-23, 25-13, 17-25, 14-21)
UVT Felkészülési Torna - Temesvár
2022.09.17., 15:30
Kecskeméti pontszerzők:Klobucar 19/9, Dramicanin 16/9, Townes 15/6, Wittmann 11/9, Kucsera 10/9, Karahodzics 8, Borisov 3/3.
(fotó: SCM Timisoara)
Szerző: Komáromy András, 22-09-17 17:35