Győzni megyünk Oroszlányba

Vasárnap 17.00 órakor tévés meccsen szerepel Oroszlányban az NBI A-csoportjában felnőtt csapatunk. Az ellenfél már megmutatta többször, hogy hazai pályán bárkire veszélyes lehet. Forray Gábor vezetőedző is kemény csatára számít.

- Taktikai elemek gyakorlása és regeneráció szerepel most a felkészülésünkben a szerdai győzelem után. Igyekszünk felfrissíteni a csapatot, hogy ismét élesek legyünk. A PVSK elleni találkozó volt középpontban, mindenképpen szerettünk volna győzni, és sikerült is. A célunkat eddig bőven teljesítettük, úgyhogy nyugodt légkörben utazhatunk Oroszlányba. Egy roppant nehéz összecsapás vár ránk. Öt tapasztalt légióssal rendelkeznek, illetve a magyar játékosok sem rutintalanok, tehát bő rotációval bírnak. Szervezett kosárlabdát játszanak, legutóbbi hazai meccsüket az Alba ellen a helyszínen tekintettem meg, és csak balszerencse miatt maradtak alul. Fontos, hogy a fiataljaink mindig kapjanak lehetőséget, de azt is szem előtt kell tartanunk, hogy nyerjünk. Azt gondolom, hogy a szerdai prezstízscsatában kicsit megilletődve játszottak, még szokniuk kell ezt a puskaporos légkört. Bízom benne, hogy az előttünk álló meccsen fel tudják ismét venni újra a ritmust, és jól tudnak beszállni a padról. Ha csapatként tudunk funkcionálni, van esélyünk nyerni, egyértelműen győzelmi szándékkal utazunk az OSE otthonába. Abban biztos vagyok, hogy ez nem lesz könnyű feladat, mert igazi oroszlánbarlang az oroszlányi sportcsarnok. Fel kell kötni a nadrágunkat, de azért megyünk, hogy nyerjünk!

 

OSE Lions - KTE-Duna Aszfalt
2019.12.22., vasárnap 17:00
Krajnyik András sportcsarnok
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Farkas Gábor, Boros Tamás
MKOSZ ellenőr: Valovics István


A mérkőzést az M4Sport élőben közvetíti.

Szerző: Komáromy András, 19-12-20 12:39