Az agresszív védekezés és a támadójátékban mutatott koncentráció meghozta gyümölcsét a pénteki, hazai edzőmeccsen.
14-4-re lépett meg a kecskeméti csapat az 5. percre, majd hármasokkal zárkózott a Szeged, így az első etap 22-20-szal ért véget. Agresszívabb játékkal tért vissza a KTE, és meg is lett az eredménye, tízpontos differencia alakult ki, 37-27. A félidőre maradt a hazai fór, 47-37-cel szusszanhattak a csapatok.
Rövid szünet után lendületben maradtak Váradi Kornél tanítványai, és 12-0-s rohanással 59-37-re lepték meg a vendégeket. A Tisza-partiak aztán elkezdték lefaragni a hátrányukat, és 65-54-re jöttek fel a záró negyed előtt. 65-57-nél tíz pont alá jött be a Szedeák, ám ez csak pillanatokig tartott, két eredményes kecskeméti támadásnak köszönhetően, 70-57. Eztán átvette teljesen az irányítást a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, és megérdemelten nyerte meg az edzőmeccset 92-71-re.
Váradi Kornél értékelése: Sokkal agresszívabban védekeztünk, mint az előző hetekben, és emellett jó ritmusban is szerveztük támadásainkat. Úgy gondolom, hogy még ennél is jobban tudunk játszani, ez lesz a célunk, hogy kihozzuk a maximumot magunkból a szezon hátralévő részére. Köszönjük a szegedieknek, hogy vállalták a mai edzőmeccset, mindkét együttes számára hasznos volt úgy gondolom. Sok sikert kívánok nekik a rájátszásra.
Duna Aszfalt- DTKH Kecskemét - Naturtex-SZTE Szedeák 92-71 (22-20, 25-17, 18-17, 27-17)
Férfi kosárlabda edzőmeccs
20201.03.19., 16:30 @ Messzi István sportcsarnok
KTE pontszerzők: Derasimovic 10, Thomas 24/12, Karahodzics 4, Kucsera 10, Jaramaz 13/9, Horti 10, Wittmann 9/3, Dramicanin 4/3, Fazekas 8.
Szerző: Komáromy András, 21-03-19 19:03