Hazai pályán is legyőztük a ZTE-t

A keddi, zalaegerszegi meccs után pénteken is a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét örülhetett győzelemnek.

A kecskemétieknél Jaramaz, míg a ZTE-nél Glenn hiányzott a keddi mérkőzéshez képest. A találkozót Wittmann passzából Karahodzics nyitotta egy könnyed ziccerrel, majd a KTE csapatkapitánya távolról süllyesztett el egy dobást, 5-0. Szabó Zsolt révén zárkóztak a vendégek, majd Bonifert kettő plusz egyesével már a vezetést is megszerezték, 7-8. Perceken át nem tudtak betalálni eztán a hazaiak, 7-12-nél Váradi Kornél időt kért, hogy rendezzék a sorokat. A taktikai megbeszélés után sikerült javítani a játék minden elemében, így 28-27-re megfordították Wittmannék a meccset. 

A második etapban is inkább a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét akarata érvényesült, majd a ZTE-nél Donaldson villant meg, s hozta feljebb csapatát, 33-32. Thomasnak ziccer közben ütöttek oda, ám így is bedobta, sőt a büntetőt is értékesítette, 38-32. Dramicanin jobb sarokból elengedett tökéletes triplája 45-38-ra módosította az állást, Luca Bechi pedig időt kért a zalaiaknak. A félidőhöz közeledve tudtak is faragni hátrányukból, így a szünetre 47-44-es hírös városi vezetéssel mehettek a felek. 

Wittmann és Duren kettesei után Karahodzics zsákolt óriásit, 51-46. Légiósainak köszönhetően tíz ponton belül tudott maradni a ZTE, de továbbra is Váradi Kornél tanítványai irányították a játékot. Derasimovic faulttal együtt bedobott ziccere után, 58-49-nél időt kért a vendégek szakmai stábja, ám ez sem zavarta meg a KTE rutinos játékosát, hogy a megítélt büntetőt is elsüllyessze, 59-49. A különbség aztán még tovább hízott, lendületes játékával a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 72-55-re elhúzott a záró felvonás előtt.

Nagy energiákat mozgósítottak a ZTE-nél, hogy visszajöjjenek a meccsbe, ám Thomas bődületes zsákolással demonstrálta, hogy a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét nem fogja engedni kiénekelni a sajtot a szájából, 76-59. A negyed derekához érkezve már 19 egység is volt a csapatok között (82-63), majd Lukács betörését követően húsz fölé nőtt a különbség, és zsebében érezhette az újabb győzelmet a Kecskemét, 84-63. A végjáték is a hazaiakról szólt, és megérdemelten verték meg másodjára is a ZTE-t, 89-65.

Váradi Kornél vezetőedző értékelése: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. A mai napon is a csapatszellem, a küzdés hozta meg a sikert számunkra. Volt hite, akarata a fiúknak, és ez erőt ad még akkor is, ha nehéz helyzetből kell visszajönni. Fizikálisan rendben voltunk a problémáink ellenére. Az első félidőben a védekezésünk nem volt a helyén, aztán ezt a szünet utánra rendbe tettük, sok kikényszerített helyzetbe hoztuk az egerszegieket. Támadásban pedig jöttek az extrák. Külön örülök, hogy fiataljaink jól tudtak beszállni, ez fontos a jövőt illetően. 


Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Zalakerámia ZTE KK 89-65 (28-27, 19-17, 25-11, 17-10)
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, 20. forduló
2021.01.22., 17:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Farkas Gábor, Pozsonyi László
MKOSZ ellenőr: Faidt Mihály


KTE: Wittmann 21/9, Derasimovic 13/3, Kucsera 9/3, Dramicanin 16/9, Karahodzics 13. Cserék: Lukács 2, Thomas 5, Ivkovic -, Körmendi -, Horti 10.
Vezetőedző: Váradi Kornél


ZTE: Duren 11, Delas 7/6, Bonifert 11, Vuko 6, Szabó 17/9. Cserék: Simon -, Donaldson 11/3, Plézer -, Antóni -, Völgyi 2.
Vezetőedző: Luca Bechi

Szerző: Komáromy András, 21-01-22 19:16