A korábbi kiváló játékosunk 2019 nyarán vette át az U20-as együttes irányításátt. Hegedűs Gergely példakép a fiatalok számára, hiszen a mai napig maximális alázattal él a sport és a kosárlabda iránt. Ezt a szellemiséget szeretné átadni a következő generációk számára is.
Mi volt az edzői filozófiád ebben az idényben? Mennyire volt számodra új a szerep?
- A játékosok nagy részét már korábbról ismertem, gyorsan megtaláltuk a közös hangot. A fő célunk az volt, hogy minél több játéklehetőséget kapjon mindenki az U20-as bajnoki évadban, illetve ezzel egyidejűleg voltak, akik már az NBI/B-s mérkőzéseken is szerepeltek. Egy jól felépített, működő rendszerben dolgozunk, ami a folytonosságot, az előrelépést segíti a játékosok életében. Ez a stratégia adja a klub működésének stabilitását, a kiszámíthatóságot, ami hasznos a fiatal játékosok számára is. A keret több tagja még akadémista korú, az U18-as bajnokságban is szerepel, de már belekóstolhatnak az erősebb mezőnyökbe. Ez egy tanuló év volt a fiatalabbak számára, amelyből sokat meríthettek, és láttam is az előrelépést náluk, ami jó visszaigazolás az elvégzett munkánkról, és a többi edzőkolléga munkájáról egyaránt. Szeretnék minél több tudást átadni nekik azokból, amelyeket én szereztem játékos pályafutásom alatt.
Mennyire vagy elégedett a mögöttetek lévő csonka szezonnal?
- Igyekeztünk úgy összeállítani mindig a kereteket, hogy ne égessünk ki egy játékost sem, megfelelő terhelést kapjon mindenki. Motiváltan vágtunk neki a szezonnak, és ahogy már korábban is mondtam, sokat tapasztalatot szereztünk. A fejlődés hónapról-hónapra látszódott. Az év elején még több hibával játszottunk, majd erős ellenfelek ellen is kiélezett küzdelmeket vívtunk. Jó példa erre az utolsó meccsünk a DEAC ellen, ahol nüanszok döntöttek. Egyénileg és csapatban is sokat léptünk előre, erre lehet alapozni a következő évadra.
A koronavírus-járvány adta veszélyhelyzetben hogyan tudod megoldani a játékosokkal való kommunikációt, az edzéseik felügyeletét?
- Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot interneten, minden egyes játékos személyre szabott edzésterveket kapott, amelyeket tisztességesen meg is csinálnak. A felnőtt együtteshez hasonlóan tervezzük náluk a Polar-rendszer bevezetését, ami hamarosan meg is fog történni. Természetesen kihívás ez mindannyiunk számára, viszont azt tapasztalom, hogy kellő alázattal dolgozik mindenki, és ez sokat fog érni majd, mikor újra visszatérhetünk a rendes kerékvágásba.
Te személy szerint hogyan viseled a jelenlegi helyzetet?
- Pozitívan állok a dolgokhoz, mindent meg lehet oldani, ha az ember igazán akarja. Én személy szerint továbbra is rendszeresen futok naponta, mellette az erősítő edzéseket is végzem otthonomban. Természetesen a személyes kontaktusok, az öltözőben, pályán zajló impulzusok hiánya némileg megrágja az ember lelkét, de ez most egy ilyen időszak. Fegyelmezettnek és céltudatosnak kell maradnunk, ez a kulcsa mindennek. Már alig várom, hogy újra együtt készülhessünk a fiúkkal. Nagyon bízom benne, hogy már nem sokat kell várni erre.
Szerző: Komáromy András, 20-04-23 13:08