Horti Bálint 11 év után tér vissza Kecskemétre

Horti Bálint Szarvason kezdte kosárlabda pályafutását, majd a gimnazista éveket már Kecskeméten töltötte a Bolyai János János Gimnázium tanulójaként. Ebben az időszakban az Univer KSE igazolt játékosa volt, és az 1988-89-ben született korosztállyal sorra nyerték az országos bajnokságokat.

„Általános iskola 8. osztályában jártam át Kecskemétre hetente egy edzésre Lakosa Zsolt csapatába, majd Szabó Mihályhoz kerültem az U14-es A-csapatba, és meg is nyertük az országos döntőt, az volt az első nagy sikerem a sportágban. Gimnazistaként a Bolyaiban Kovács Gergely és Ábel József voltak az edzőim, és velük is sikeresen szerepeltünk a korosztályos bajnokságokban” – emlékezett vissza a center.

2008. október 22-én, nem sokkal 19. születésnapja előtt bemutatkozott az NBI-es felnőtt mezőnyben, és a Dombóvár elleni találkozón megszerezte első pontjait is az élvonalban. Ezt követően még további nyolc találkozón kapott lehetőséget a 9-es mezben.

„Először a B-csapatban játszottam az NBI/B-ben a felnőttek között 17 vagy 18 évesen. Forray Gábor hívott fel, hogy számít rám egy Tiszaújváros elleni találkozón. Az akkor nagyon jól esett, és utána folyamatosan lehetőséget is kaptam. Csorvási Milán és Kovács Ákos is csapattársaim voltak, ők még a mai napig játszanak az NBI-ben, velük azóta is jó a kapcsolatom” – mondta a 205 cm magas kosárlabdázó.

„Rá egy évre pedig már az A-csoportos kerettel készültem, ahol akkor Zsoldos András volt a vezetőedző. Csak pár név, akikkel élmény volt együtt egy csapatban lenni: Horváth Ákos, Molnár András, Szabó Zsolt, aki azóta sógorom lett. A debütálásomra az NBI-ben pontosan már nem is emlékszem, de egy sztori abból az évből még mindig élénken megvan. A PVSK ellen játszottunk, és becseréltek, ám ekkor megszakadt a játék egy vita miatt több percre, én meg azon izgultam, hogy kevesebb percem marad bizonyítani, ha kipihente magát az első számú center, és nekem le kell jönnöm” – mondta nevetve.

A 2009/2010-es szezonban Paksra, majd Szombathelyre igazolt. A Falcóból visszakerült az Atomerőmű SE-hez egy évre, majd három egymást követő bajnoki évadban a Jászberény játékosa volt. 2014-ben került Pécsre, majd két év után a Körmend együttesében folytatta. 2018-ban újra a PVSK-ban kapott lehetőséget, és az a szezon volt NBI-es pályafutása eddigi legjobbja, a baranyaiakkal bronzéremig jutottak. 2008-as debütálása óta összesen 320 NBI-es bajnoki meccsen lépett pályára. A FIBA Europe Cupban pedig 6-6 meccsen szerepelt a Körmend és a Pécs csapataival.

„Pécs nagyon kedves marad számomra, hiszen ott ismertem meg gyermekem édesanyját, és a kisfiam is ott született. Szakmailag pedig azért, mert kezdő centerként számítottak rám sokáig, és szép sikereket értünk el közösen” –  mutatott rá Horti Bálint.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánytól második körmendi évében, 2018-ban kapott meghívót a férfi felnőtt kosárlabda-válogatottba, és a litvánok elleni Eb-selejtezőn ölthette magára elsőként a címeres mezt.  A válogatottnál azóta is folyamatosan számolnak vele, most is ott volt az elmúlt héten a nemzeti együttes kecskeméti edzőtáborában.

„Kiválóak voltak a körülmények ezúttal is, jó volt újra a válogatott társakkal találkozni, együtt készülni. Úgy gondolom, hogy mindenkinek, a szakmai stábnak, a játékosoknak egyaránt hasznos volt ez a pár nap” – vélekedett.

A 11 év után Kecskemétre visszatérő játékos örül, hogy a KTE-Duna Aszfalt csapatát erősítheti:

„Mindig szép emlékek fűztek Kecskeméthez, sok sikert értem el utánpótlás játékosként az Univerrel, majd aztán itt mutatkozhattam be az NBI-ben is. Úgy gondolom, hogy azalatt az idő alatt, amíg nem éltem a vitt, óriásit fejlődött a város minden területen. Örülök, hogy itt folytathatom a pályafutásomat, és úgy gondolom, hogy erős keretünk lesz idén. Rastko Dramicsaninnal a jászberényi évekből adódóan nagyon jó a kapcsolatunk, továbbá Wittmann Krisztián és Karahodzics Kemal is jó ismerősöm a válogatottból, így a beilleszkedés gyorsan fog menni"  – hangsúlyozta.

Váradi Kornél, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője szerint a magasember rutinja sokat tehet hozzá a csapat játékához:

„Horti Bálint érkezésével mélyült a rotációs lehetőségünk. Rutinjával, nemzetközi meccseken szerzett tapasztalataival sokat segíthet számunkra az előttünk álló szezonban. A csapatból több játékossal is már régóta ismerik egymást, ami nagyon fontos a kohézió szempontjából” – fejtette ki a tréner.

 

 

 

 

Szerző: Komáromy András, 20-08-10 17:23