Hosszabbítás utáni győzelem a szezonrajton

A 2020/21-es férfi A-csoportos kosárlabda-bajnokság Kecskeméten startolt el pénteken 18:00 órakor a Messzi István sportcsarnokban. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Kaposvári KK-t fogadta, és hosszabbítás után győzött a hazai alakulat 97-90-re.


A kecskemétiek hozták el a labdát a feldobást követően, az első pontokat viszont a vendégek irányítója, Curry tudta megszerezni: behulló ziccere után még dobhatott is, ami szintén bement, 0-3. Krnjajszki kettese után Derasimovic neve mellé kerültek az első egységek hazai oldalon, kétszer is eredményes volt a vonalról, 2-5. A negyed derekán Kucsera oldotta meg szépen, és már a KTE vezetett 8-7-re, majd kezdte kiépíteni előnyét. Wittmann és Pesakovic és becsatlakozott a többiekhez a pontgyártásba: 22-16-tal ért véget az első tíz perc. 


Karahodzics vette hátára a csapatot, míg a Kaposvárnál Rivers volt jó dobóformában, az ő csatájuk jellemezte az első pár minutumot a folytatásban, 30-25. Fokozatosan dolgozta le hátrányát a Fekete Ádám gárdája, majd a vezetést is átvették, 32-33-nál időt kért a hazai vezetőedző, Váradi Kornél. Felpörgette a játékosokat a taktikai megbeszélés, ám Riverst továbbra sem tudták semlegesíteni, így kettő perccel a félidő előtt egálra álltak a felek, 40-40. A nagyszünetre végül a Kaposvár mehetett minimális előnnyel, 42-43.


Rivers egyeseire Dramicanin reagált egy tökéletes trojkával, ám Curry is megvillant kintről, 47-48. Thomas a legjobbkor köszönt be, hármasa újra előnyhöz juttatta a KTE-t, 50-48. Demetre Rivers viszont elképesztően kosárlabdázott, nem volt ellenszer játékára, így pillanatok alatt 52-57-re módosult az eredmény. Sinovec triplája után 57-65 állt a táblán, Váradi Kornél magához rendelte tanítványait, hogy rendezzék a sorokat. Wittmann, majd Dramicanin is hármassal jelezte, hogy megértették az intelmeket, 63-65. Az etapot Curry büntetői zárták le, 63-67-tel jöhetett az utolsó tíz perc.


Ki más, mint Rivers szerezte az utolsó felvonás első pontjait (63-69),  túloldalon pedig honfitársa, Thomas büntetőzhetett, és sikeresen tette ezt, 65-69. Nem mentek a kinti kísérletek hazai oldalon, a túloldalon jobban céloztak, és 65-74-re megléptek, amire időkéréssel reagált a kecskeméti kispad. Dramicanin tette is a dolgát, előbb tempója hullott csont nélkül be, majd háromszor is dobhatott a vonalról, és nem is hibázott, 71-74. Ezt már Fekete Ádám sem nézhette tétlenül, és ő is kikérte idejét. Hatpontos előnyre tettek szert a kaposváriak, majd Thomas bátran vitte rá emberére, a ziccer a palánkról pattant be, majd a befújt büntető a gyűrű  érintése nélkül, 76-79. A hátralévő három perc óriási csatát hozott, minden egyes labdáért csúsztak-másztak a játékosok, s 53 másodperccel a vége előtt már csak kettő volt közte, 82-84. Vendég időkérés után labdát szerzett a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, Thomas pedig a kiharcolt egypontosokat értékesítette, 84-84. Tizenhárom szekundum volt a végső dudaszóig, a Kaposvár támadhatott, Hendlein keze viszont megremegett, így jöhetett a hosszabbítás. 


Óriási energia érkezett a lelátóról a pályára, Dramicanin hármasa után pedig mindenki állva tombolt, 87-84. Horti fontos kettesei Karahodzics kipontozódása után a legjobbkor jöttek, és Thomas artisztikus megmozdulásai is döntőek voltak, hogy végül győzelemmel indult a szezon Kecskeméten. A végeredmény: 97-70.


Váradi Kornél értékelése: Az első meccs mindig nehéz. Nem tudtuk teljesen azt játszani, amit elterveztünk, nem feküdt a vendégek felforgatott felállása a számunkra. Emiatt nem is jó ritmusban ment a játékunk. A végén azonban a kritikus pillanatokban megmutatták a srácok, hogy mekkora szívük van. Köszönöm a játékosok alázatos hozzáállását. Dolgozunk tovább, hogy minél több győzelmet szerezzünk Kecskemétnek, és köszönjük a szurkolóknak, hogy végig mellettünk álltak, és buzdítottak minket.

 

 

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Kaposvári KK h.u. 97-90 (22-16, 20-27, 21-24, 21-17, 13-6)
Férfi kosárlabda NBI A-csoport, alapszakasz 1. forduló
2020.10.02., 18:00 - Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Papp Péter, Minár László, Pozsonyi László
MKOSZ ellenőr: Hartyáni Zsolt


Kecskemét: Thomas 18/3, Dramicanin 22/15, Lewis 2, Karahodzsics 10, Derasimovic 17/3, Csere: Wittmann 10/3, Kucsera 4, Horti 12, Pesakovic 2.
Vezetőedző: Váradi Kornél

Kaposvári KK: Sinovec 5/3, Krnjajski 12/3, Rivers 32/15, Curry 24/12, Hendlein 15/3, Csere: Baki -, Bogdán 2, Veilandics -, Hock -,
Vezetőedző: Fekete Ádám

 

 

Szerző: Komáromy András, 20-10-02 20:42