IDEGENBEN IS SIKERÜLT MEGVERNI AZ ALBÁT

A jó formában lévő Alba Fehérvár otthonában volt jelenése szombaton a KTE-Duna Aszfaltnak. Forray Gábor ezúttal mindenkire számíthatott, és ennek gyümölcseként idegenben is sikerült két vállra fektetni a székesfehérváriakat.

Az egy hete elhunyt NBA-klasszisra, Kobe Bryantre emlékeztek a találkozót megelőzően, majd a feldobást követően a KTE hozta el a játékszert. Az első pontokat Djurasovic szerezte meg egy jól elengedett triplával, de két gyors kettessel az Alba fordítani tudott, 4-3. Markovic vezényletével növelni tudták előnyüket (11-6), majd McDuffie is csatlakozott hozzá kintről, míg a túloldalon Thomas büntetőkkel szaporította pontjai számát, 16-10. Még négyet dobtak rövid időn belül a fehérváriak, 20-10-nél Forray Gábor időkéréssel igyekezett felrázni tanítványait. A negyed végéig azonban nem sikerült közelebb kapaszkodni, 27-17.

Thomas három tökéletes büntetőjével indulhatott meg a zárkózás, de Cupkovic hárompontosával gyorsan visszaállt a tízpontos differencia 30-20. Sikerült 31-25-re feljönni harcos játék árán, ekkor a hazaiak vezetőedzője, Arie Shivek érezte annak idejét, hogy időt kérjen. Wittmann triplája után Milisavljevic megszerezte első pontjait a KTE színeiben, és már csak három volt közte, 35-32. Kettő és fél perccel a félidő előtt, 39-32-nél Forray rendelte magához fiait, de hajrázni inkább a hazaiak tudtak, így 44-36-tal mehetettek pihenőre a csapatok.

Tíz másodpercet sem kellett várni, és Karahodzics betermelte a harmadik etap első pontjait, majd zsákolásával 44-40-re módosult az eredmény. Mindkét oldalon felváltva estek a kosarak, Guyton viszont elemében volt, így ha nem is sokkal, de továbbra is az Alba vezetett, 59-53. Thomas és Wittmann hárompontosaival pillanatokon belül sikerült 61-59-re felzárkózni, végül Csorvási két büntetője és Révész kettese zárta a negyedet, és maradt a kétpontos különbség az utolsó tíz percre 63-61.

Karahodzics palánk alól volt eredményes, ezzel egalizálva 63-63. Eztán rohanásba kezdtek az együttesek, sokáig gólcsend következett, egészen Wittmann labdaszerzéséig, 63-65. Markovic büntetői után újra egyenlő volt az állás, de Wittmann a legjobbkor süllyesztette el újabb trojkáját, 65-68. Ljubicic ziccerét érvénytelenítették, utána Thomas büntetőzhetett sportszerűtlen fault miatt, és be is dobta mindkettőt, 65-70. 68-74-et mutatott a tábla és 2:52 volt vissza, mikor Cupkovic büntetői előtt Forray Gábor kikérte idejét, és talán ez is közrejátszott, hogy csak a második hullott be, 69-74. Thomas betörése, majd zsákolása után 69-78-ra lógott meg a KTE-Duna Aszfalt. Válaszként Arie Shivek gyors taktikai értekezletet tartott, majd megkezdődhetett az utolsó két perc. A kecskemétiek nagyon okosan játszották végig támadásaikat, és rendre betaláltak büntetőkből. A legvégén pedig már a taktikai faultok és a hármasok sem segítettek a székesfehérváriaknak, így megérdemelten nyert a KTE-Duna Aszfalt idegenben is az Alba ellen. A végeredmény: 80-90.

Forray Gábor értékelése: Gratulálok a csapatomnak, köszönöm ezt a hozzáállást, úgy gondolom, megérdemelten nyertünk. Az első negyedben kicsit megilletődve játszottunk a fehérvári oroszlánbarlangban, de aztán feljavultunk, és a szünetben átbeszéltük, hogy mit kell tennünk a győzelemért. Ami szerintem döntő volt, hogy mindösszesen hat eladott labdánk volt, illetve a kritikus pillanatokban jó döntéseket hoztunk. Az utolsó percekre olyan előnyt építettünk ki, amit aztán már jól tudtunk menedzselni. Okos, érett játékot mutattunk be. A győzelmet Marko Derasimovicnak ajánljuk, köszönjük neki, hogy segítette a csapatot. Vannak az életben sokkal fontosabb dolgok, mint a győzelem. Szurkolunk, hogy minden jóra forduljon. Köszönjük a kecskeméti tábornak, hogy végig biztattak minket. Fontos sikert arattunk, így jó szájízzel várhatjuk a Jászberény elleni pénteki hazai meccsünket.

Alba Fehérvár - KTE-Duna Aszfalt 80-90 (27-17, 17-19, 19-25, 17-29)
férfi kosárlabda NBI A-csoport, 18. ford.
2020.02.01. 18:00 Alba Regia sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Nagy Viktor, Lengyel Ádám József
MKOSZ ellenőr: Gorka Szabolcs Zsombor

Alba: Ljubicic 8/6, Guyton 18/9, Markovic 17, Molnár M. 10, Cupkovic 6/3, Csorvási 6 Csere: McDuffie 10/3, Govens 5/3, Takács Ma. -, Takács Mi. -.

vezetőedző: Arie Shivek

KTE-Duna Aszfalt: Wittmann 20/12, Thomas 23/3, Djerasimovic 7, Djurasovic 10/6, Karahodzsics 15/3. Csere: Révész 10, Milisavljevic 5/3, Lewis -.

vezetőedző: Forray Gábor

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_1283

Szerző: Komáromy András, 20-02-03 11:34